December 27-én volt a premierje a TV2 Csoport egyik nagy újdonságának, a Doktor Balatonnak. A médiavállalat legújabb napi sorozatából eddig 5 epizód került képernyőre és elég sokan követték is ezeket a részeket. A szilveszter miatt az elmúlt napokban szüneten volt, de most új időpontban tér vissza a széria. A Doktor Balaton mától minden hétköznap a Tények Plusz után, 19:50-kor érkezik a TV2-re.

A héten pedig egy új, izgalmas karakter is megjelenik a sorozatban. A csütörtöki epizódtól új szereplőként feltűnik Kőszegi Ákos is, aki Kispákai (Vadász Zsolt), a helyi építési vállalkozó apját formálja meg a sorozatban. Az indulatoktól túlfűtött apa aktuális üzleti ügyei kapcsán kéri számon fiát, majd heves vita kerekedik köztük. A csatorna ígérete szerint izgalmakban tehát most sem lesz hiány, egyre bonyolódnak a szálak, és a ez még csak a kezdet…

Mivel a Doktor Balaton, csak nem rég indult, azoknak is érdemes lehet beszállni, akik eddig még nem kezdték el. A teljesen magyar fejlesztésű produkcióról elsőre úgy tűnik, mintha egy falusi széria lenne, de valójában három helyszínen játszódik a története. Budapesten, a Balaton partján és a tó közelébe lévő Balatonmeggyesen.

hirdetés

A Doktor Balaton két fő szálon mozog. A címszereplő Doktor Balaton (Mészáros András) egy missziós orvos, akit anyja halála után nem sokkal egy lopási vád miatt felfüggesztenek az állásából. Miközben anyja temetésére egy Balaton közeli településre tart, megmenti Balatonmeggyes egyik népszerű lakóját, Leót (Gula Péter). Ezután kiderül, hogy a helyi háziorvosi praxis felszabadul, így leköltözik a tó közeli településre és teljesen megváltozik az élete. Közben Leó a nagyapja telkén egy fúrás során egy forrást talált, melyről kiderül, hogy egy különleges gyógyvíz, úgynevezett “csodavíz”. A vidéki vállalkozó élete innentől megváltozik és fő célja, hogy meggazdagodjon a felfedezésből. Természetesen ezt mások nem akarják hagyni és különféle akadályokba ütközik.

Hogyan boldogul vidéken Doktor Balaton? Leó meg tudja-e védeni a nagy felfedését, a csodavizet? Kiderül, mától minden hétköznap 19:50-kor a TV2-n!

(A cikket a TV2 Csoport támogatta.)

hirdetés

Az HBO Maxnál drágább csomagokkal indul májusban a Max

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna