.

Ma este Magyarországon is bemutatják az egyik legsikeresebb új amerikai sorozatot

Írta: AJ | 2018. július 19. 07:15
Az RTL Klubon hosszú éveken keresztül láthatta a közönség az ezredforduló környékének két meghatározó kórházi drámasorozatát. A Vészhelyzet epizódjait 2000-től 11 éven át vetítette a csatorna. A mai napig hivatkozási alapnak számító széria mellett pedig A Grace klinika 2006 és 2016 között volt képernyőn az RTL Klubon. Ezek mellett délután és hétvégenként is számos orvosos sorozat volt a csatorna kínálatának része, a főműsoridőben azonban öt éve nem láthattak a nézők kórházas produkciót. Ennek a szünetnek lesz most vége. Az RTL Klubon ugyanis július 19-én, ma 21:30-kor dupla résszel elindul Doktor Murphy. Az eredetileg The Good Doctor címet viselő drámasorozat egy dél-koreai produkció amerikai adaptációja, melyet a Doktor House alkotója, David Shore jegyez. A tengerentúli premierje 2017 őszén volt, és nagyon hamar az idei tévés szezon egyik legnagyobb sikerű új sorozata lett. Pár rész után megkapta a teljes évadot, mintegy 18 epizódos berendelést, idén tavasszal pedig kiderült, hogy folytatódik a sorozat. A második évad bemutatója 2018 ősszén lesz az ABC-n.
A sorozat főszereplője dr. Shaun Murphy, egy fiatal és kivételesen tehetséges sebész, aki teljesen felkavarja az Egyesült Államok egyik legrangosabb kórházának életét. A kollégái nehezen tudnak mit kezdeni Murphyvel, aki autizmussal és Savant-szindrómával küzd. A munkatársaival képtelen személyes kapcsolatot kialakítani, miközben rendkívüli megoldásaival folyamatosan megkérdőjelezi kollégái tapasztalatát. Murphy nemcsak, hogy megmenti azokat, akikről már lemondtak, hanem a kórház többi dolgozójának szakmai fejlődésében is felbecsülhetetlen segítségnek bizonyul. A címszereplőt a Bates Motel – Psycho a kezdetektől főszereplője, Freddie Highmore alakítja, mellette pedig olyan ismert színészek játszanak mint Beau Garrett (Gyilkos elmék: Alapos gyanú, Elvált nők kézikönyve), Hill Harper (CSI: New York-i helyszínelők), Richard Schiff (Az elnök emberei) és feltűnik még A rejtélyből ismert Jasika Nicole és a Doktor House-ban Cuddyt alakító Lisa Edelstein is. Milyen különleges eseteket, beavatkozásokat és csodás felépüléseket láthatnak a nézők a Doktor Murphyben? Kiderül csütörtökönként 21:30-kor az RTL Klubon, ahol a következő hetekben is dupla részekkel lesz látható a sorozat. (A cikket az RTL Magyarország támogatta.)

hirdetés

További hírek

Új, magyar fejlesztésű műsor indul ma este

Kiderült, hogy lesz-e második évada a Drága örökösöknek

4 év után búcsúzik az egyik ismert magyar sorozat

Új, magyar fejlesztésű műsor indul



Hozzászólások