A TV2 új showműsora, a Nicsak, ki vagyok? – a rejtélyek színpada február 16-a óta látható a képernyőkön. Az élő műsorban Majka, Judy, és Hajós András csapata mérkőzik meg hétről-hétre a Ganxsta Zolee, Ábel Anita, Kajdi Csaba hármassal, hogy kitalálják, kik rejtőznek a maszkok mögött. Március második felében elsőként számoltunk be róla, hogy a TV2 leveszi a képernyőről legnézettebb műsorát a koronavírus-járvány miatt. Ezt követően a Nicsak, ki vagyok? több hetes kihagyást követően tért vissza, hogy a szuperdöntőben leleplezzék az utolsó énekeseket.

Az első adásban a Barátok közt volt sztárja, Szőke Zoltán, és Vajna Tímea is lelepleződött, egy héttel később pedig Shane Tusup és Curtis, majd Köllő Babett és az Exatlon korábbi versenyzője, Csollány Szilveszter is a kiesők között voltak. Ezt követően nagy leleplezés volt Ördög Nóráé, majd még egy Barátok közt sztár, Fodor Zsóka is kiesett. A március 22-ei adásban pedig a legnagyobb kiesők Jakupcsek Gabriella és a Viszkis voltak.

Ma este a Nicsak, ki vagyok? – a rejtélyek színpadán Panda, Angyal, Gésa, Octopuszi, Virág, és Bika jelmezbe öltözött sztárok is énekeltek. A nyomozók tippjei alapján kiderült, hogy a Panda maszkja mögött Malek Andrea rejtőzött, az Angyal Tápai Szabina volt, a Gésa ruhájába Gáspár Evelin bújt, míg az Octopuszi a kiválóan éneklő Dukai Regina volt, a Virág Nagy Adri, a Bika jelmezében Krausz Gábor énekelt. 9-5-re pedig végül Majka, Hajós András és Judy hármasa nyert a sztárcsapatok közül.

hirdetés
hirdetés

A héten véget ér az RTL jelenlegi legnézettebb műsora

Pár hét múlva, több RTL-es felületen is indul a ValóVilág 12. évada

Erdőtűz ütött ki az Ázsia Expressz forgatási helyszínén

Mesterséges intelligencia alkotta az MTVA új műsorvezetőjét

Leleplezték az idei X-Faktor harmadik férfi mentorát

Balázs, Bence, Majka és Joci vezetik majd az RTL 15 év után visszatérő showműsorát