A hetedik évadával tér vissza jövőre a köztévé legnézettebb zenés showműsora, A Dal. Az Eurovíziós Dalfesztivál hazai selejtezőjére idén is több százan jelentkeztek, a beérkezett pályaművekből újfent harminc dalt választottak be a műsorba, melyeket ma ismertették az új zsűri és műsorvezetők személye mellett. A Dal 2018 első adása január 20-án, szombat este lesz a Dunán, míg a fináléra február 24-én este kerül majd sor.

A műsor ítészei közt újfent láthatjuk Frenreisz Károlyt és Both Miklóst, hozzájuk csatlakozik a Jászai Mari-díjas színművész, a Csak színház és más semmi című sorozatból is ismert Schell Judit, valamint a Magna Cum Laude énekes-gitárosa, Mező Misi. A Dal 2018 műsorvezetőpárosát Rátonyi Kriszta és az Eurovíziós Dalfesztiválon hazánkat két éve képviselő Fehérvári Gábor Alfréd alkotja majd. Nem ez lesz az első közös munka számukra, ugyanis az előző Dalfesztiválnak ők voltak a magyar kommentátorai.

A Dal 2018-ban versenyző előadók névsora: Andy Roll; AWS; Ceasefire X; Dánielfy Gergely; Fourtissimo; Gulyás Roland; Ham ko Ham; Heincz Gábor ”BIGA”; Horváth Cintia; Horváth Tamás; Király Viktor; Knoll Gabi; Leander Kills; Living Room; Maszkura és a Tücsökraj; Mayalina; Nemzenekar; Nene zenekar; Noémo; Nova Prospect; Peet Project; Polgár Odett; SativuS; Süle Zsolt; Szőke Nikoletta, Kökény Attila, Szakcsi Lakatos Róbert; JELA feat. Eszes Viki; The Matter; Tolvai Reni; Vastag Tamás; Yesyes

hirdetés
hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban