Az elmúlt napokban szinte minden TV2-s műsor forgatása leállt, kivéve az Exatlont – melynek stábja Dominikán ragadt – és a Nicsak, ki vagyok?-ot. Utóbbi show-nál eddig úgy volt, hogy dolgoznak tovább és a következő hetekben továbbra is élőben jelentkezik a műsor. A SorozatWiki információi szerint viszont azonnali hatállyal leállítják a produkciót és most vasárnap lesz egy ideig utoljára látható. Úgy tudjuk, hogy ma előre felveszik az eheti adást, melyet így felvételről fognak sugározni.

A hírrel kapcsolatban megkerestük a médiavállalatot, ahol megerősítették a változásokat. “Mint azt korábban a TV2 Csoport bejelentette: a társaság számára elsődleges fontosságú a kollégák és a produkciókban közreműködők egészségének a védelme, és mivel a felvételhez kisebb számú stáb szükséges, mint egy élő adáshoz, így a közreműködők biztonságának érdekében született ez a döntés. A felvétel miatt nem lesz nézői szavazás a műsor alatt, hanem a sztárcsapatok döntenek a leleplezésekről is tippjeik alapján. De a nézők sem maradnak nyeremények nélkül, mert az adásban feltett kvíz kérdésre adott helyes válasz esetén értékes ajándékot nyerhetnek. A produkció most egy időre elköszön a nézőktől, de amint a körülmények lehetővé teszik visszatér és tovább folytatjuk együtt a leleplezéseket” – válaszolt a TV2 Sajtóosztálya a SorozatWikinek.

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban

hirdetés