Havas Jon történetszála már a Trónok harca elején a fontosabbak közé tartozott, a karakter azonban az évadok alatt a produkció egyik főszereplőjévé vált. Kit Harington az HBO sorozatának köszönheti, hogy világsztárrá vált, és még a feleségét is a forgatásokon ismerte meg. Kicsit több, mint egy év telt el a Trónok harca befejezése óta, a színész azonban eddig nem nagyon nyilatkozott arról, hogy mit gondol Jon sorsáról. Most egy twitteres kérdezz-felelek során a rajongók üzeneteire válaszolt a produkció egykori sztárja, aki azt is elárulta, mit gondol Havas Jon száműzéséről.

“Sok rajongó keres meg a mai napig azzal, hogy sajnálják, hogy Havas Jonból végül nem lett Westeros uralkodója, aki egyedül vagy pedig Daenerysszel együtt kormányozta volna a királyságokat. Nem értek egyet ezekkel a véleményekkel, hiszen Jon helye mindig is Északon volt. Soha nem lett volna boldog Délen, ebben a tekintetben is Ned Starkra hasonlított” – árulta el a színész. Harington azt is hozzátette, hogy jó döntés volt, hogy karakterét a Falon túlra küldték, hiszen mindig is ott érezte jól magát.

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban

hirdetés