2019 november 12-én debütált az első élőszereplős Star Wars sorozat a Disney+-on, ha nagyobb szerencsénk lett volna, akkor azonban már jó pár évvel ezelőtt megkaptuk volna az első, a messzi-messzi galaxisban játszódó szériát. George Lucas ugyanis már 2005-ben bejelentette, hogy gőzerővel dolgozik a Star Wars: Underworld című sorozaton. A projektet 2010-ben jegelték, pénzügyi okokból, egy évvel később azonban a készítő elárulta, 50 órányi felvett anyaguk van a polcon. A tervek alapján az Underworld 400 epizódos lett volna, egyes pletykák szerint ebből 100 rész forgatókönyve el is készült.

A történet a Coruscant nevű bolygó alvilágában játszódott volna, A Sith-ek bosszúja és az Egy új remény eseményei között. Egyes leírások szerint olyan lett volna a produkció, mint az űrbéli Keresztapa. Nem csak a Birodalom megerősödését mutatta volna be a Star Wars: Underworld, de azt is, hogy Coruscant bűnözői hogyan tartják egyszerre kézben a helyi prostitúciót, és miképp terjesztenek kemény drogokat az egykori fővárosban. A széria fontos része lett volna az időutazás is, a legelső epizódok egyikében néhány bandita visszautazott volna az időben, hogy megakadályozzák Darth Vader létrejöttét.

Miután a Disney 2012-ben felvásárolta a Lucasfilmet és megszerezte a Star Wars franchise jogait, a cégóriás a saját filmjeivel és sorozataival van elfoglalva, nem valószínű, hogy hozzányúlnak George Lucas ötleteihez. Ennek fényében nagyon érdekes az a közel 10 percnyi tesztfelvétel, amely most látott napvilágot a szériával kapcsolatban. Az alábbi videóban mozgásban látható a Star Wars: Underworld!

hirdetés

hirdetés

Az HBO Maxnál drágább csomagokkal indul májusban a Max

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna