A múlt héten írtuk meg, hogy 16 év után otthagyja a sorozatot a Barátok közt egyik legfontosabb szereplője. Kiss Ramóna tavasszal forgat utoljára és nyáron tűnik el a képernyőről. Most pedig újabb meghatározó Barátok közt színészéről derült ki, hogy távozik. A Hannát alakító Nyári Diánát kiírják a sorozatból – tudta meg a Bors.

“Dia karaktere, Holman Hanna a történet szerint távozik a Mátyás király térről, de csak egy időre, majd a nézők újra láthatják. A távollét egyrészt dramaturgiai, másrészt szerződéstechnikai, harmadrészt Dia terveit érintő kérdés. A tervek szerint Hanna karaktere a távozás után időről időre visszatért volna, de mivel Dia felvételizni fog a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, így ez az időszak átszervezésre került. Amíg nem forgat a sorozattal, az az idő a felvételire való felkészülésre használható, majd újra forgat, és amennyiben felveszik az egyetemre, véglegesen távozik a sorozatból. Ez Dia és a vezetőség közötti egyeztetés eredménye” – nyilatkozta Böjte Piros, a Barátok közt sajtófőnöke a lapnak.

Nyári Diánát nem ijesztik meg a változások, inkább készül az egyetemi felvételire: “Amikor megtudtam, hogy kiírnak, már akkor is tudtam, hogy a karakterem vissza fog térni. Persze más, amikor az ember örökre távozik, de ez majd a felvételi után derül ki. Egyeztettünk a vezetőséggel, így sikerült úgy átszervezni mindent, hogy az megfelelő legyen mindenki számára, így nincsenek kellemetlenségek. Persze hogy volt búcsúbuli. Miért is ne lett volna? Valami átalakult, és ez remek alkalom volt egy jót bulizni. A szünet alatt pedig készülök az egyetemi felvételire, aminek a végeredménye ugye nagyban befolyásolja majd a jövőt.” (Fotó: RTL Klub)

hirdetés
hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban