A Trónok harca 8 évada alatt sok meglepő fordulatnak lehetett szemtanúja a közönség, ezek közül az egyik legbrutálisabb a Vörös Nász volt. A Freyek, a Boltonok és a Lannisterek összefogtak a Starkok ellen, árulásuk következtében pedig az Észak királyának kinevezett Robb mellett több fontos Stark is életét vesztette. Catelyn Stark is ekkor hunyt el, Nedd Stark nejének a torkát szegték. Kevesen tudják, de George R. R. Martin eredeti tervei között nem szerepelt volna a Vörös Nász, az író egyik kollégájának küldött 2005-ös leveléből derült ki, hogy több Stark sorsa is másképp alakult volna.

A nemzetközi sajtó által most felkapott levélből kiderül, hogy A tűz és jég dalában Észak királya eredetileg egy csatában halt volna meg. Robb párbajra hívta volna Joffrey-t, akit megcsonkított, a fiatal Baratheon megmentésére érkező Jaime és Tyrion Lannister azonban végeztek volna vele. Ezt követően Catelyn két gyermekével, Aryával és Bran Starkkal a Falra igyekezett volna, hogy az Éjjeli Őrségben szolgáló Havas Jon segítségét kérje. Miután süket fülekre talált, Catelyn a Falon túlra merészkedett, hogy Mance Rayderrel találkozzon, itt azonban megölték volna a Mások. Szerencsére Martin végül kitalálta a Vörös Nászt, amely nélkül a Westerosban játszódó történet sokkal kevesebb lett volna.

hirdetés

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre

Jövő héten 2 nagy műsor is véget ér a TV2-n

Golden Globe-díjas színész csatlakozott a Wednesday 2. évadához

A nyáron új székházba költözik az RTL egy része

hirdetés