A Trónok harca utolsó szezonjának történetéről eddig nem lehetett sokat tudni, az HBO ugyanis sikerrel titokban tartotta azt. 2019 első felében jön a 6 részes etap, melyben végre eldől, kié lesz a Vastrón és a Westeros feletti uralkodás joga. Most az Entertainment Weeklynek köszönhetően kiderült pár dolog az évadkezdésről. A 8. szezon Deresbe kalauzol az első részben, ahol rengeteg utalást kapunk majd a Trónok harca pilot epizódjára, csak ezúttal Robert Baratheon kísérete helyett Daenerys és serege érkezik meg a Starkok főhadiszállására.

Már rögtön az utolsó évad elején több olyan karakter találkozását láthatjuk, akiknek az útja eddig nem keresztezte egymást. A cél közös lesz, legyőzni a Másokat. “A történet érdekes fordulatot vesz, hiszen a Trónok harca legfontosabb szereplői kénytelenek lesznek összefogni, egy legyőzhetetlennek tűnő gonosz ellen. A biztosnak gondolt halál miatt sokan fogják új oldalukat megvillantani, a lezárás pedig keserédes lesz. Úgy vélem, a finálé méltó lesz ahhoz, amit George R. R. Martin a könyvekkel kezdett el felépíteni” – árulta el Bryan Cogman, a sorozat egyik executive producere, aki azt is elkotyogta, hogy Sansa Stark nagyon ki fog akadni amiatt, hogy Jon behódolt Daenerysnek.

A Trónok harca hamarosan franchise-zá válhat az HBO-n, hiszen a csatorna már berendelte a produkció spinoff szériájának a pilotját, melynek forgatása 2019 elején kezdődik meg. A The Long Night évezredekkel az anyasorozat előtt fog játszódni, a Hősök korának végén, amikor a Mások támadása fenyegette Westeros népét. (Fotó: HBO)

hirdetés
hirdetés

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre

Jövő héten 2 nagy műsor is véget ér a TV2-n

Golden Globe-díjas színész csatlakozott a Wednesday 2. évadához

A nyáron új székházba költözik az RTL egy része