Nikolaj Coster-Waldau a Collider nevű lapnak adott interjút, melyben a színész a jövőbeni beosztásáról is beszélt. Ebből az derült ki, hogy a Trónok harca utolsó, vagyis a 8. évadának forgatása 2017 októberében kezdődhet meg. Így a készítőkön kívül egyelőre még a szereplőgárda se tudja, hogy miről fog szólni az utolsó, 6 epizódos felvonás, ugyanis a színészek is csak pár hét múlva kaphatják meg a befejezés forgatókönyveit.

A Trónok harca egy-egy évadának forgatása 5-6 hónapot vesz igénybe, így esélyesnek tűnik, hogy 2018 nyarán kerülhet képernyőre a 8. évad. Bár, az HBO-nál azt rebesgették, hogy a produkció kihagyhat egy évet, és csak 2019-ben láthatjuk, hogy ki ül fel végül a Vastrónra, így bármi megtörténhet még. Mindemellett a szezon epizódjai a szokásosnál hosszabbak lehetnek, részenként 1,5-2 órásak, így elképzelhető, hogy a hosszú játékidő és a körülményes forgatási viszonyok miatt (a Trónok harcát több országban, sok helyszínen készítik) csúszhat a premier.

Egyelőre, a hivatalos bejelentésig érdemes úgy számolni, hogy jövő júliusban mutatkozhat be a 8. etap, ami mindenképp a legjobb variáció, amit csak egy Trónok harca rajongó elképzelhet. (Fotó: HBO)

hirdetés
hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban