A Nyerő Páros első évada 2016-ban debütált az RTL Klubon és habár sikeres volt, ezt követően pedig 2 évet kellett várni a folytatásra. A második etap minden várakozást felülmúlt és nagyon jó nézettséget szállított végig. A SorozatWiki márciusban elsőként számolt be róla, hogy még 2019-ben visszatérhet a képernyőkre az RTL Klub realityje. Nemrég kiderült, hogy ki lesz az a 8 páros, akik a 3. szezonban egymással versenyeznek, az RTL Magyarország pedig most bejelentette, hogy a reality pontosan mikor lesz újra látható.

A produkció október 14-től minden hétköznap este 21:05-kor jelentkezik az RTL Klubon, tehát a műsor az előző évadok 19 órás kezdéséhez képest teljesen új idősávba kerül. A Nyerő Páros műsorvezetője ismét Sebestyén Balázs lesz, akinek ezúttal segítsége is lesz a játékmester Kabát Peti személyében. A csata most is két helyszínen zajlik majd, egyrészt a luxusvillában, ahol a párok laknak, taktikáznak és szavaznak, illetve a kőbányában, ahol az ügyességüket és erejüket bizonyíthatják különféle feladatokban.

hirdetés

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre

Jövő héten 2 nagy műsor is véget ér a TV2-n

Golden Globe-díjas színész csatlakozott a Wednesday 2. évadához

A nyáron új székházba költözik az RTL egy része

A héten véget ér az RTL jelenlegi legnézettebb műsora

hirdetés