Március közepén állt le a The Witcher 2. évados forgatása, a stáb mindössze egy hónapot tudott dolgozni, mielőtt Nagy-Britanniában is eldurvult volna a koronavírus-járvány. A produkció egyik színésze, a Trónok harcából ismert Kristofer Hivju (Tormund) is megfertőződött, így a stábot hazaküldték és azóta se folytathatták a munkálatokat. A rajongóknak jó hír, hogy a Brit Filmintézet most fontos, új szabályokat hozott, amelyek lehetővé teszik, hogy a közeljövőben újrainduljanak a helyi, nemzetközi forgatások.

A 44 oldalas dokumentum szigorú határozatokat tartalmaz, például az összes stábtagnak online képzésen kell részt vennie, mielőtt visszatérnének forgatni. Ezen kívül minimum 2 méteres távolságot kell tartaniuk az embereknek egymás között, ez persze az éppen forgató színészekre nem vonatkozik. A felvételeken a résztvevőknek sűrűn kell majd mérni a lázát, illetve minden forgatáson külön felelőse lesz annak, hogy a közösségi távolságtartás szabályai be legyenek tartva. A hírről elsőként a The Guardian számolt be, az újság szerint legkorábban júliusban folytatódhatnak az olyan tévészériák forgatásai, mint a Netflixen látható The Witcher.

hirdetés

Az HBO Maxnál drágább csomagokkal indul májusban a Max

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

hirdetés