Fischer Gábor, a TV2 Csoport programigazgatója a 2019-es Media Hungary konferencián jelentette be, hogy új magyar sorozaton dolgoznak. A Jóban Rosszban 2005 elején indult el a TV2-n, 12 év után azonban átkerült a SuperTV2-re, így azóta nincs napi magyar sorozat a csatornán. A Mintaapák a Dear Daddies című 2014-es argentín formátum adaptációja lesz, melynek középpontjában szingli apukák állnak, akik naponta találkoznak a csemetéik óvodájánál és olyan témákról beszélgetnek, mint a barátság, gyerek-szülő kapcsolat, változó társadalmi normák, vagy épp a szerelem.

Most kiderült, hogy a Mintaapák főszereplői Fenyő Iván, Klem Viktor, Mészáros Béla és Szabó Kimmel Tamás lesznek. A sorozatban a színészek között akad majd, aki 3 gyerekes exfocistát alakít, de sármos ügyvéd, régi és új családja között vergődő elvált férj, megözvegyült állatorvos és szingli szuperapa is felbukkan napról-napra a TV2-n. A szereplőgárdából ki kell emelni még Kovács Patrícia és Stohl András nevét is, akik a széria több részében is láthatóak lesznek. A produkció vezető írója Kormos Anett, rendezőként pedig a korábban az Aranyéletért felelős Mátyássy Áron is dolgozik a Mintaapákon.

A sorozatot Chilében és Mexikóban is feldolgozták, az első európai változata pedig 2018-ban Szlovákiában készült. Azt egyelőre nem tudni, hogy a Mintaapák a TV2-n pontosan mikor mutatkozik be, de az 1. évad forgatásapár napja megkezdődött.

hirdetés
hirdetés

Az HBO Maxnál drágább csomagokkal indul májusban a Max

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna