.

Két testvérszériát is kaphat az egyik legendás amerikai sorozat

Írta: RaulReal | 2018. augusztus 03. 20:48
A 24 Amerikában 2001 novemberében került képernyőre, a produkció 8 évadot és 192 részt ért meg, a Jack Bauert alakító Kiefer Sutherlandet pedig igazi akciósztárá tette. A FOX többször megpróbálkozott a folytatással, az Élj egy új napért! című mini-évad 2014-ben került képernyőre, de nem lett túl sikeres, ahogy a 24: Újratöltve se, mely az anyaszéria spinoffja volt, új főszereplővel. Most az amerikai országos tévécsatorna két projektet is tervez, az egyik a fiatal Jack Bauerről szólhat, a másik pedig egy jogi produkció lehet.
Az Entertainment Weekly értesülései szerint két 24 veterán, Joel Surnow és Bob Cochran a franchise executive producerével, Howard Gordonnal dolgoznak azon, hogyan mutathatnák be Jack Bauer ifjú éveit. A televíziózás egyik legismertebb és legkoraibb antihőséről van szó, így nem lesz könnyű feladat, Kiefer Sutherland karaktere olyan későbbi figuráknak ágyazott meg, mint Dexter vagy épp Walter White a Breaking Badből. A castingolás még nem kezdődött el, a hírek szerint azonban a FOX már 2019 első felére elkészülhet az előzménnyel. 2017 novemberében írtunk először arról, hogy a FOX egy, a büntetőjog világába kalauzoló spinoffon is dolgozik, melynek ráadásul női főszereplője lehet. A terrorizmus elleni harc helyett tehát teljesen más irányt vehet ez a testvérszéria, amely még mindig aktív projekt a csatornánál. A történet egy olyan jogászról szólhat majd, aki az idővel versenyt futva igyekszik egy halálra ítéltet megmenteni, akit szerinte ártatlanul büntetnek. Ez az ötlet már a 24 harmadik évadának készítése alatt felmerült, így a készítők régóta dédelgetett álma válhatna valóra a sorozattal.

hirdetés

További hírek

Mégse kap testvérszériákat az egyik legismertebb amerikai sorozat

Meglepő témával és női főszereplővel jön az új 24 sorozat

Elkaszálták az egyik legnépszerűbb produkció testvérsorozatát

Sorozatírók jelentkezését várja a ContentLab & Factory



Hozzászólások