A TV2 Csoport kábelcsatornája, a Prime hamarosan két népszerű amerikai sorozatot is folytat. Magyarországon nem látott részekkel tér vissza az egyik legismertebb krimisorozat és egy, az állatok lázadásáról szóló produkció.

Az NCIS éveken keresztül volt a TV2 egyik legnézettebb sorozata, a krimisorozat népszerűsége azonban idővel lecsökkent, ezért átkerült a Prime-ra. A hazánkban eddig nem látott 16. évad október 3-án, 22:00-kor érkezik a csatornára, a 24 részes etap különlegesnek számít, mert ebben már nem szerepel Pauley Perrette (Abigail Sciuto). A rajongóknak jó hír azonban, hogy nagy visszatérőt köszönthetnek az évadban, hiszen a közönségkedvenc Cote de Pablo (Ziva David) újra felbukkan a szezonfináléban.

A Zoo – Állati ösztön 2015 júniusában debütált az amerikai CBS műsorán, egy évvel később pedig a TV2 Csoport kábelcsatornáján, a Prime-on is bemutatkozott. A James Patterson regénye alapján vászonra vitt sorozatban az állatok lázadása hirtelen globális veszélyt kezd el jelenteni az emberiség számára, a történet két helyszínen, az afrikai Botswanában és egy nagyvárosban játszódik. A második etapot 2016 decembere és 2017 március 31-e között tűzte képernyőre a Prime, azóta azonban nem láttunk új részt a produkcióból. Most kiderült, hogy a Zoo – Állati ösztön harmadik és egyben utolsó évada október 3-án (csütörtökön), éjfélkor érkezik a magyar kábelcsatornára, dupla epizóddal.

hirdetés
hirdetés

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre