Három évados kihagyás után Joe Dempsie a 7. szezonban tért vissza a Trónok harca stábjába, Gendrynek pedig fontos szerep jutott még Havas Jon történetében. A brit színész legfrissebb nyilatkozatából kiderül, hogy befejezte az utolsó 6 részen való munkálatokat, így végleg elköszönt a kollégáitól. Nem csak neki, de a Szegfűt alakító Hannah Murray-nek is érzelmes lett a búcsú, aki röviden beszélt is az utolsó napok élményeiről.

“Befejeztem. Leforgattuk az összes jelenetemet. Megsirattam, amikor el kellett köszönnöm a többiektől, de szerencsésnek mondhatom magam, hogy ilyen sokáig a Trónok harca családjának tagja lehettem” – mondta el Hannah Murray.

Érdekesség, hogy mindkét színész a Skins című tinisorozatban futott be először, a széria első generációjának tagjaként, az HBO szériájában pedig ismét kollégák lettek. Az amerikai sajtó szerint egyre több színész beszél arról, hogy befejezte a forgatást, többek között azt is találgatják, hogy Sophie Turner is tényleg elbúcsúzott-e a a Trónok harcától. Mindez arra enged következtetni, hogy a munkálatok vége nagyon közel lehet.

hirdetés
hirdetés

Az HBO Maxnál drágább csomagokkal indul májusban a Max

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna