A Valós halál (Altered Carbon) 2018 februárjában debütált a Netflixen. Az első évad főszereplője, Joel Kinnaman szerint ez volt az online videotár valaha készített legdrágább sorozata. A színész elmondása alapján csak az első 10 rész több pénzbe került, három szezon a Trónok harcából. A Netflix azonban nem tett közzé pontosabb adatokat az alkotás büdzséjéről. A Valós halál Richard K. Morgan 2002-es regényét dolgozta fel, a történet Takeshi Kovacsról szólt, aki hosszú hibernációt követően egy új testben ébredt a 25. században. A produkcióban az emberiség átlépte azt a határt, hogy a tudatot egyfajta tokban tárolja. Ennek köszönhetően pedig elérhetővé közelségbe került az örök élet is.

A sci-fi széria 2020 februárjában folytatódott a 8 részes második évadával, melyben Kovacs karakterét a Marvel filmek egyik sztárja, Anthony Mackie alakította. A Deadline nemrég arról számolt be, hogy a Valós halál nem folytatódik, a Netflix két évadot követően elkaszálta a produkciót. A döntés hátterében nem a koronavírus-járvány által okozott forgatási nehézségek állnak. Az online videotár számára egyszerűen nem éri meg, hogy iszonyatos összegeket fektessenek egy olyan sorozatba, amelynek már gyenge a nézettsége.

A nézőket azért is érhette váratlanul a hír, mert a Netflix idén tavasszal elkezdte bővíteni a Valós halál univerzumát. Márciusban ugyanis felkerült az online videotár kínálatába a Valós halál: Új burokban című animációs spinoff film is.

hirdetés
hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban