Néhány hete számoltunk be arról a pletykáról, miszerint Martin állítólag befejezte a milliók által várt hatodik Tűz és Jég dala regényt. A legendásan lassan dolgozó író, nemrég az általa vezetett blogon még ha csak közvetve is, de szomorú bejelentéssel szolgált. Martin a blogbejegyzésében elsősorban arra hívta fel a rajongói figyelmét, hogy aki belátható időn belül szeretne találkozni vele, annak a tegnap tartott Guadalajarai Nemzetközi Könyvvásár erre a legjobb esélye.

A szerző ezt azzal indokolta, hogy a következő évben, csak nagyon kevés személyes fellépést vállal el egészen addig, amíg végre be nem fejezi az évek óta formálódó hatodik könyvet, amely A tél szelei címet kapta. Ezzel a bejelentéssel tehát, hivatalosan ismét ismeretlen időpontra csúszott a sokat halogatott hatodik kötet megjelenése. Mindenesetre egyelőre nem érdemes elkeseredni, ugyanis ha Martin tényleg minden idejét a könyv befejezésére akarja fordítani, akkor talán még van némi esély arra, hogy ha nem is a hetedik évad előtt, de valamikor még 2017-ben a kezünkbe vegyük A tél szeleit.

hirdetés

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre

hirdetés