A Kérgesszívűek (Barkskins) című fikciós történelmi széria május 25-én mutatkozott be az amerikai National Geographic műsorán. A 8 részes produkció főszerepeiben a favágó René (Christian Cooke) és a tolvaj Charles (James Bloor) láthatóak, akik azért érkeznek az Észak-Amerikában található francia gyarmatokra, hogy bűneikért vezekeljenek. A 17. században a kolonizálók élete közel sem volt egyszerű, akiknek a természet mellett a rájuk törő indiánokkal is meg kellett birkózniuk. A széria Annie Proulx sikerkönyvének adaptációja, melynek az első két epizódját augusztus 2-án, 22:00-kor vetíti le a magyar National Geographic.

“A Kérgesszívűek a túlélésről szól, valamint arról, hogy miként lehet új civilizációt építeni egy ellenségekkel teli erdő mélyén. A telepesek között a száműzöttektől az álmodozókig minden van: utcagyerekek, föld nélküli parasztok, istenkeresők, pénzéhes kereskedők és koldusszegény fiatal lányok, akik tisztes jómód reményében érkeznek ide. A környéket uraló indiánok megvetően és bizalmatlanul tekintenek az európaiakra, ám hamar felismerik, hogy szövetségeket kell kötniük velük, ha életben akarnak maradni” – mondta Elwood Reid, a sorozat készítője.

hirdetés

hirdetés

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre

Jövő héten 2 nagy műsor is véget ér a TV2-n

Golden Globe-díjas színész csatlakozott a Wednesday 2. évadához

A nyáron új székházba költözik az RTL egy része