Szeptember elején írtunk róla, hogy a Blikk szerint négy év után visszatérhet a képernyőkre Friderikusz Sándor, aki a Story of my Life című új RTL Klubos műsort vezetheti majd. A produkcióról ekkor annyit lehetett tudni, hogy Friderikusz ismert embereket kérdez a múltjukról és a jövőről. A talkshow-ban pedig 10-20-30 évvel idősebb másuknak maszkírozzák el az interjúalanyokat, amikor a terveikről beszélnek. A SorozatWiki az RTL Klub tegnap megjelent hivatalos tévéműsora alapján arra következtetett, hogy a november 1-jén, 21:20-kor érkező Életünk története lesz Friderikusz műsora, mely “sztárpárok jövőutazásáról” szól majd. Az RTL Magyarország sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta következtetésünket.

Ma azonban a cégcsoport közleményt adott ki róla, hogy valóban az Életünk története – sztárpárok jövőutazását vezeti majd Friderikusz Sándor, aki beszélgetőpartnereit a műsor egy-egy pontján maszkmesterek segítségével évtizedekkel öregítve repíti előre az időbe. Friss hír a produkcióval kapcsolatban, hogy epizódonként két ismert embert látnak vendégül: szerelmespárokat, házastársakat, testvéreket, akik között mély és szoros a kapcsolat. Az Életünk története visszatekintést, számvetést és szembesülést ígér a számukra. A talkshow-ban biztosan meghívott vendég lesz az Álarcos énekes műsorvezetője, és felesége, a műsor nyomozóit erősítő Csobot Adél. A többi résztvevő kilétét a csatorna egy későbbi időpontban leplezi le.

hirdetés

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre

Jövő héten 2 nagy műsor is véget ér a TV2-n

Golden Globe-díjas színész csatlakozott a Wednesday 2. évadához

A nyáron új székházba költözik az RTL egy része

A héten véget ér az RTL jelenlegi legnézettebb műsora

hirdetés