Pár hete jelentette be a TV2 a tavaszi műsorait, amiben a legérdekesebb az volt, hogy két nagyszabású showműsort is indítanak hétvégente. Az egyik A Nagy Duett lesz, melyet nem nagyon kell bemutatni, a másik pedig a Kismenők, melyet annál inkább, hisz egy vadonatúj produkció.

A Kismenők április 9-én indul a TV2-n és szombat esténként lesz látható, a Fókusz Plusz és a Farm extra adásai ellen. A műsor egy gyerek-tehetségkutató, hasonlít Az ének iskolájára, azonban itt nem csak énekeseket kerestek. A produkció két házigazdája Ördög Nóra és Till Attila, akik egyben csapatkapitányok is lesznek.

“Ének, tánc és egyéb kategóriában válogattunk 5-16 éves gyerekeket a csapatunkba” – mondta Tilla. 100-120 olyan gyerek jutott be az előválogatóba, akik éneklésben, táncban, színjátszásban, hangszeres játékban, akrobata mutatványokban vagy egyéb más területen kimagasló képességekkel bírnak. “28 produkciót választottunk ki, tehát fejenként 14-14-et” – tette hozzá Ördög Nóra. Ők küzdenek majd a stúdióban lévő nézők és a zsűri szavazataiért, így dől el, ki jut be a csapatunkba. 4 felvételről vetített adás lesz és 4 élő.

hirdetés

A 4 tagú zsűriben Lajtai Kati énekesnő, a Crystal együttes volt frontembere, Apáti Bence balettművész, Ábel Anita színésznő és Hajós András humorista, műsorvezető foglalnak helyet. A műsor során a 4 tagú zsűri fejenként 0 és 25 pont között pontozza majd a produkciókat, de nemcsak az ő szavazatuk számít, ugyanis a 100 tagú közönség is szavaz. Ők 4 csapatot alkotnak majd, így a zsűri és a helyszínen ülő nézők pontszáma összesen 200 lehet. Az élő adások alatt a tévénézők voksait is várják majd.

A műsorvezetők hangsúlyozták: a Kismenőkből senki nem távozik üres kézzel. A műsor győztese és a másik 27 produkció is tanulmányi ösztöndíjat kap. A győztes 2 millió forintot, a 27 kieső pedig 100 ezret.

hirdetés

Az HBO Maxnál drágább csomagokkal indul májusban a Max

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna