A koronavírus-járvány miatt sokkal többen maradnak az otthonaikban, ez pedig megváltoztatta a magyarok televíziózási szokásait. A Nielsen Közönségméréstől kapott statisztikák alapján most sokkal többen választják a tévét információs és szórakoztatási forrásként. Az ábrákból kiderül, hogy míg a március 2-án kezdődő 10. héten az egy főre jutó tévénézési idő 4 óra 56 perc volt, ez az adat a múlt héten már 5 óra 29 perc volt. A környező országokból a legtöbb időt a szerbek töltötték tévézéssel, az előző héten nem kevesebb, mint 7 óra 27 percet.

A Nielsen adataiból az is kiderül, hogy a hírcsatornák iránti érdeklődés brutálisan nőtt, a teljes lakosság körében a járvány előtt mért 7,2%-os közönségarány két hét alatt 11%-ra ugrott. A múlt hétre azonban az emberek kicsit ráunhattak a koronavírusos hírekre, mert visszaesett az érdeklődés. A 9,7-os eredmény azonban még így is kiemelkedőnek számít. A sorozatcsatornák közönségaránya a teljes lakosságban 7,5% és 8,6% között ingázott, a múlt héten 7,9% volt.

Mivel az iskolák jelenleg távoktatást alkalmaznak, így nem meglepő, hogy a gyerekcsatornák népszerűsége is megugrott. A veszélyhelyzet előtt a legkisebbeket megszólító tévéadók még csak 6,2%-on álltak, a közönségarány a március 23-án kezdődő héten érte el a 7,2%-os csúcsot, az elmúlt héten 6,7%-os volt. A járvány legnagyobb vesztesei a sportcsatornák, amelyek már most megérezték a koronavírus okozta kényszerszünetet, főleg a Forma-1 és a labdarúgó bajnokságok és európai kupasorozatok hiányát. A járvány előtti 10. heti 2,9%-os eredményről a 12. hétre 1,3%-ra zuhantak és a múlt héten is csak 1,7%-on álltak ezek a tévéadók.

hirdetés

Tavaly ilyenkor a magyarok az egyébként elég magasnak számító 4 óra 26 percet tévéztek, tehát a múlt héten mért 5 óra 29 perc a megszokottnál jóval több idő volt. A kereskedelmileg legfontosabb, 18-49-es korosztály az előző héten 4 óra 18 percet ült a készülékek előtt, míg az 50 éven felettiek 7 óra 21 percet.

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban