Richard Madden a Trónok harca első 3 évadában alakította Észak királyát, Robb Starkot, míg a Vörös Nászon brutális módon ki nem nyírták a karaktert. A részben több fontos karakter is meghalt, többek között Catelyn Stark és Robb neje is. A színészt a GQ most leültette és levideózták a Bodyguard főszereplőjének reakcióját arról, ahogy távoznia kellett a sorozatból. “Legutóbb, amikor láttam a Vörös Nászt a tévében, elsírtam magam, sokadszorra is nagy hatással volt rám. A mai napig követem a sorozatot, de hajlamos vagyok elfeledkezni, hogy én is szerepeltem az HBO produkciójában” – árulja el Richard Madden a videóban.

“Emlékszem, amikor a forgatás után sietnem kellett és rögtön rohantam is a Londonba tartó járatomhoz. Tiszta piszok voltam, fáradt, hangosan sírtam és még egy kis művér is maradt rajtam. Az emberek pedig úgy néztek rám, mintha megöltem volna valakit, pedig igazából én voltam az áldozat” – teszi hozzá a színész mosolyogva. A Trónok harca tehát nem csak a nézőknek, de a színészeknek is okozott megrázkódtató élményeket, érdemes megnézni a videót! (Fotó: HBO)

hirdetés
hirdetés

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre