A Feleségek luxuskivitelben 2017 szeptemberében mutatkozott be a VIASAT3-on, mely minden korábbi magyar realitytől eltért és 6 rendkívül gazdag nő életébe nyújtott betekintést. Az első szezon után 2018 tavaszáig kellett várni a folytatásra, a produkció mindkét évben óriási visszhangot kapott a médiában. A műsorról rengeteg cikk és Youtube videó látott napvilágot, melyeknek köszönhetően országos ismertségre tettek szert a reality sztárjai. A Feleségek luxuskivitelben 3. évada ma 21:00-kor debütál a VIASAT3-on, 90 perces epizódokkal és több új szereplővel.

A legújabb szezonban visszatér a Nyerő Párosban is feltűnt Vasvári Vivien, Csősz Boglárka, Yvonne Dederick, Köllő Babett, és Polgár Tünde is. A szereplőgárda azonban jelentős megújuláson megy keresztül, hiszen a jól ismert feleségekhez két új arc is csatlakozik, a divat világában sikeres Molnár Nikolett és Nagy Noémi személyében. A jól megszokott, évadonkénti 8-9 részhez képest a műsor ezúttal csak 4 résszel jelentkezik, melyek azonban jóval hosszabbak lesznek az eddigieknél.

Március 11-én hazánkban is veszélyhelyzetet hirdettek, mely a televíziós iparra is rányomta a bélyegét. Rengeteg műsor forgatását leállították, a még dolgozó stáboknak pedig rendkívül óvatosan kell dolgozniuk. A koronavírus-járvány a Feleségek luxuskivitelben 3. évadára is hatással volt, a szezonzárót teljesen újra kellett tervezniük a készítőknek. Az eredetileg bemutatott jótékonysági aukció helyett a társadalmi felelősségvállalás témaköre kerül középpontban az epizódban. A műsor elsődleges célja, hogy megmutassa a hölgyek szórakoztató, gyakran polgárpukkasztó életét és, hogy a luxusfeleségek státuszuknak köszönhetően a jó ügyekért is sokszor tesznek.

hirdetés

A Feleségek luxuskivitelben új évadában Bogiék a családalapítást fontolgatják, míg Vivien éppen a válásán és Fecsó elvesztésén próbálja magát túltenni. Babett új szakmai kihívásokba veti magát, míg Yvonne úgy dönt, hogy véget vet 25 éve tartó párkapcsolatának. A Polgár családban is nagy változások közelednek, Tünde fia, Dani ugyanis egyetemre megy és a világ bármelyik intézménye szóba jöhet a választáskor. Hogyan forgatja fel az eddig megismert feleségek életét Nini és Noémi érkezése? Sikerül-e az új hölgyeknek beilleszkedniük a társaságba? Kiderül mától, hétfőnként 21:00-kor a VIASAT3-on!

(A cikket a Sony Pictures Television támogatta.)

hirdetés

Az HBO Maxnál drágább csomagokkal indul májusban a Max

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna