December 20-án mutatkozott be a Netflixen a 8 részes The Witcher című új fantasy sorozat, amely eddig nem látott formában vegyítette a szörnyvadászatot, a mágiát és a politikai harcok világát. A főszerepben Henry Cavillt, Az Acélember sztárját láthattuk, aki nem csak a nézők, de a szigorú kritikusok szerint is ügyesen hozta a képernyőre Ríviai Geralt figuráját. A 36 éves színész nemrég a The Graham Norton Show-ban járt, ahol érdekes kulisszatitokba engedett betekintést.

“A munka egyik legnehezebb része az efféle szerepeknél a diéta. A színésznek éheznie kell, ráadásul bizonyos jelenetek kedvéért, mint például az ikonikus fürdőkádas nem ihattam vizet, hogy megfelelő fizikai állapotban legyek. Ez rövid idő alatt komoly nehézségeket okozott számomra. Az első napon másfél liter vizet ihattam, aztán a másodikon csak fél litert, a felvétel előtti 24 órában pedig már egyáltalán nem” – mondta el Henry Cavill, akit nem utoljára láttunk a mutáns szörvadász szerepében, hiszen a Netflix már berendelte a The Witcher 2. évadát.

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban

hirdetés