.

Három népszerű vetélkedő ismerős elemeivel érkezik Majka új műsora – exkluzív forgatási beszámoló

Írta: KTL | 2019. november 11. 09:15
Majka, az egyik legsikeresebb televíziós műsorvezető saját vetélkedőt talált ki. A Nyomd a gombot, tesó! november 11-én, hétfőn 20:20-kor indul a TV2-n. Az új formátumban megjelenik több népszerű kvíz és game show legérdekesebb eleme, így az egyik legújabb magyar műsor mindkét műfaj sajátosságait tartalmazza. Pár hete a TV2 Csoport meghívására több órát tölthettem az új vetélkedő stúdiójában és vezérlőjében. Körbevezettek a teljes díszletben, valamint beszélgettünk Majkával, a műsor kreatív producerével és a vezető kérdésírójával is.
A Nyomd a gombot, tesó!-t a TV2 Csoport székháza mögött található stúdiók közül a legnagyobban készítik. A díszlet egyik különlegessége, hogy a közönség és a játéktér egy része 6 méter magasan helyezkedik el. A forgatási látogatás elején a helyszíni nézők között nézhettem meg a felvételeket, melyhez a stúdión belül egy nagyobb lépcsőn kellett felmenni. A díszlet első ránézésre is nagyon látványos, de az elején még nem lehetett átlátni, minek mi a szerepe. A stúdió és a játékmenet is három fő részből áll. Fent, a nézősorral szemben egy asztal van, ahol állításokat kap az adott játékospár. 8 értékzsetont kapnak, melyet 4 válaszlehetőség közül rárakhatnak akár egyre is, de el is oszthatják. Csak azokat a zsetonokat tarthatják meg, melyek az igaz állításra kerültek. A tudás után a félelmüket kell legyőzniük, ugyanis mindkét versenyzőnek egy-egy zuhanóliftre kell ráállnia. Itt rövid idő elteltével csak egyikőjükkel kezd zuhanni a lift, mely nagyjából a közepén szabadesés közeli gyorsasággal megy lefele. Miután leért az adott játékos, arra sincs ideje, hogy felszusszanjon, ugyanis az arénában megadott időn belül tárgyakat kell gyűjtenie. A terem közepén található gombok közül választani kell egyet, melynek megnyomása után a lent található egyik tárgy melletti lámpa villan fel. Innen tudja az adott versenyző, hogy melyiket kell begyűjtenie és minél hamarabb az aréna szélén lévő ablakba raknia. Az idő lejárta előtt pedig ki kell jusson a játéktérből és egy gombot megnyomnia, különben kiesnek. Az 50 milliós fődíjból minél többet összeszednie azoknak van esélyük, akik fönt minél több pénzt megtartanak, lent pedig minél több tárgyat begyűjtenek. Ez viszont a tudás és az ügyesség mellett sokszor a szerencsén is múlik. Fent ugyanis az elején még nem tudják, hogy a különböző értékzsetonok milyen pénzösszeget rejtenek, ahogy lent sem, hogy az adott tárgy után milyen pénznyereményt kaphatnak. A TV2 vadonatúj vetélkedőjének azonban nem csak ezek az elemek a különlegességei, hanem az, hogy Magyarország egyik legsikeresebb tévés műsorvezetője, Majoros Péter Majka ötlete alapján fejlesztették ki a formátumot. A műsor szünete alatt őt kérdeztük, hogy miként jött a formátum ötlete.
„18 éve dolgozom televízióban és nagyon sokszor zavar, hogy a felvételről zajló műsorok a forgatásuk közben gyakran unalmasak. Mindig valamiért leállunk benne és akkor elmegy a flow, ami addig a játékosokban és a műsorvezetőben is megvolt. Egy lámpa miatt meg kell szakítsuk a felvételt, akkor derül ki, hogy mégse olyan belevaló a becastingolt játékos, vagy éppen olyan a formátum koncepciója, hogy állandóan átállások vannak. Szerettem volna valami olyasmit létrehozni, amiben pont azok a játékelemek vannak kihangsúlyozva, amitől egy műsor működik és az unalmas részek pedig ki vannak véve belőle. Nagyon régen csináltam olyan televíziós műsort, ami nem élő volt és a felvétel alatt végig élveztem volna. Az élőnél más a helyzet. Ott nem lehet elrontani és újravenni, ezért mindenki pörög és sokkal jobb a hangulat. A Nyomd a gombot, tesó! sem egy élő show, de minden olyan dolog részlet működik benne, amitől már a felvételek alatt élvezetes lett.” – mesélte Majka. Arra is kíváncsi voltam, hogy nézettségileg mire számít az új műsorával. „Egy új televíziós produkció kicsit olyan, mint a zene. Senki nem tudja előre, hogy miből lesz sláger. Ugyanez igaz a tévénél is. A közelmúltban is volt olyan, hogy azt gondoltuk egy új műsornál, hogy nagy siker lesz, majd óriási bukta lett. Ahogy olyan is előfordul, hogy arra számítunk, senki nem nézi majd, erre hatalmas siker lett. Így előre ezt megmondani nagyon nehéz, de most azt látom, hogy a koncepció működik és minden adott, hogy a nézők élvezzék. Egy műsor nagy buktatópontja lehet a casting. A Nyomd a gombot, tesó!-nál 10 éve nem voltam jobb castingon. Nagy előny volt, hogy a közösségi felületeken több százezren követnek, milliók hallgatják a dalaimat, most pedig a szokásosnál is aktívabban szólítottam meg az embereket. Minden korosztályt sikeresen elértünk és rekordszámú jelentkező lett. A válogatás során pedig a stáb is kiváló munkát végzett.
Rögtön az első forgatási napon látszott a jó casting. Nem hittem el, hogy az évad során végig ennyire jó játékosok lesznek. Erre napról napra egyre jobb párok érkeztek. Ez nyilván azért sikerült ilyen jól, mert hatalmas volt a merítés” – fejtette ki az ötletgazda-műsorvezető. A stúdióban töltött egy-két óra alatt egy fontos dologra is figyelmes lettem, ami nem jellemezi a vetélkedők felvételeit. Az elmúlt években a SorozatWikit számos hasonló jellegű műsor forgatására hívták meg és azokat mind úgy rögzítették, hogy egy-egy adást vettek fel egyben. A Nyomd a gombot, tesó! esetében azonban más a volt ennek a rendszere. Az IKO Műsorgyártó stábja nem adásokra bontotta a felvételeket, hanem egy-egy pár játéka alkotott hosszabb-rövidebb blokkokat. „Aki nem így csinálja a mai televíziózásban, az szerintem hülye! Ha adásokat veszel fel, akkor semmi garancia nincs arra, hogy az első rész jó lesz. Most ugyanabban a ruhában vagyok és ugyanabban a díszletben forgatunk, így a tévében leadott epizódokban úgy variálhatjuk a sorrendjüket, ahogy mi szeretnénk. Ennek köszönhetően garantált, hogy azok a párosok lesznek az első öt-hat napban, akik miatt a nézők megszeretik ezt a játékot” – magyarázta Majka. Első ránézésre és utólag is azt gondolom, hogy a Nyomd a gombot, tesó! 3-5 korábbi vetélkedő ötvözete. A fenti rész hasonlít Az 50 milliós játszmára, a zuhanó liftről a Maradj talpon! esései juthatnak eszünkbe, míg a tárgyak gyűjtését az elmúlt években a Bezár a bazárban láthattuk. Ezen kívül ugyan kisebb mértékben, de két másik műsorra is hajaz. Azzal, hogy az elején vaktában pakolgatjuk a pénzeket az Áll az alku ugorhat be, míg egyes extra ügyeségi feladatok esetében az 1 perc és nyersz!-re is gondolhatunk. Majka szerint azonban nem másolatról van szó.
„Az X-Faktor hasonlít a Megasztárra, a Rising Starra, a Voice-ra. Minden műsor hasonlít valamire. Így a Nyomd a gombot, tesó! minden kvíz és game show-ra hasonlít, hisz előbbiben mindig el kell találni egy helyes választ, utóbbi esetében pedig mindig egy feladatot kell végrehajtani. Az, hogy a Bezár a bazárban és itt is futni kell, az még nem azt jelenti, hogy ugyanaz a két műsor. Itt nem pénzzel játszunk, hanem zsetonokkal, amik emléket hordoznak. Itt nem kérdés van, hanem állítások. Itt nem leesik valaki, hanem egy lifttel lezuhan, ami szerintem nagyon egyedi. Lent pedig gombokat kell nyomkodni, ami szintén más, valamint ha valaki kivisz egy tárgyat, akkor nem azt nyeri meg, hanem egy készpénz összeget. Azért lehet olyan érzés, hogy hasonlít ez a műsor az említett három produkcióra, mert az elmúlt években ebből kettőben én voltam látható. Ez egy gameshow és egy kvíz ötvözete, ami sokkal izgalmasabb, mint a korábbi műsoraim.” Az új vetélkedő szabályzata és játékmenete is nagyon bonyolult. Ottlétem alatt legalább egy óra kellett, mire nagyjából megértettem, hogy mi miután következik és mik a szabályok. Pedig egy hosszú leírásba is beleolvashattam, ahol oldalakon keresztül részletezve volt a pontos szabályrendszer. Nagy kérdés, hogy ez inkább előnye, vagy hátránya a műsornak. Az elmúlt években a nagyon bonyolult produkciók közül volt, ami elbukott, de game show esetén az utolsó ilyen (A kód) pont sikeres volt. A ötletgazdag-műsorvezető szerint azonban ez nem lesz gond. „Ez a műsor valóban eggyel bonyolultabb, mint hogy labdákat kell elkapni és azok különböző pénzösszegeket rejtenek, de összeségében mégis 5 perc alatt ki lehet ismerni. Viszont amikor megálmodtam azt gondoltam, hogy attól hogy nem egyszerű, sokkal addiktívabbá tudja tenni a közönséget, mint hogy mindig ugyanaz történik.” Majka mellett a műsor kreatív producerével is beszélgettünk, aki szerint nem 5 perc, hanem inkább egy-két adás szükséges a szabályok kiismeréséhez.
Minden újításban benne van, hogy vajon mi fog történni. Még akkor sem lehet tudni előre, hogy milyen nézettséget fog hozni egy produkció, amikor egy külföldről átvett műsorról van szó. Ezt a nézők majd eldöntik. A Nyomd a gombot, tesó!-nál még azt sem lehet megnézni, hogy XY külföldi országban, hogy teljesített. És azért is nagy fába vágtuk a fejszénket, mert itt most technikailag és összetettségben is a határokat feszegetjük olyan téren, amit Magyarországon meg lehet valósítani. Így kimondhatjuk, hogy bizonyos értelemben 19-re húztunk lapot, de én bízok benne, hogy szeretni fogják a nézők. Ha valaki megnéz pár adást, akkor fel fogja venni a fonalat. De ha valaki az elején még nem pontosan érti, mi történik, a szereplők miatt még akkor is tud rajta szórakozni” – fejtette ki a véleményét Losonczi László. A Nyomd a gombot, tesó! díszlete jóval összetettebb, mint a korábbi game show-ké. Pont ez az egyik oka, amitől nagyon látványos lesz a műsor. Az ebédszünet után lehetőségem nyílt a vezérlőből követni a felvételek további részét. Itt újabb másfél-két órát töltöttem. Ez azért is nagyon hasznos volt, mert amellett, hogy követhettem, miként dolgozik a stáb, a monitorok mögül is láttam, hogyan milyen lesz a tévén keresztül a stúdiót. A látvány így még jobb is volt, mint a díszletek között. Sőt, két olyan kameraállást is használnak, ami kifejezetten jót tehet a műsornak. Az egyik egy, a stúdió végéből induló jimmy kamera (mely egy rúdon keresztül mozog a levegőben), mellyel a stúdió tér jelentős része látszik. A szintkülönbségek miatt a szokásosnál is hasznosabb ez a kameraállás. A másik pedig egy fix kamera, mely a játékosok asztala felett helyezkedik el és egyedi képet ad a kvíz részről. A szokásos game show-khoz képest jóval összetettebb és nagyobb díszlet megvalósításán sokat dolgozott a stáb. „A formátumot Majka hozta a TV2 Csoporthoz. Mi nyár elején elkezdtünk rajta dolgozni és tovább vinni. Ezalatt a három-négy hónap alatt az alapötlethez és játékleírásokhoz kezdtük el igazítani a díszletterveket. Nagyjából egy hónap alatt állt össze, hogy mi lesz a játék és nekünk ahhoz milyen elemeket kell odarakni” – mesélte a kreatív producer.
„Több olyan elem van benne, ami újdonságnak számít. A kvíz résznél emlékzsetonok vannak, amitől rögtön személyre szabott lesz a játék. Újszerű elem, hogy a játékosok párosítják össze az emlékeiket pénzösszegekkel, de azt nem tudják végül, vajon mennyit érnek. Utána ott a liftes zuhanás, amit még nem csinált meg senki, melyen nagyon sokat dolgoztunk, hogy jól nézzen ki. Ezeken kívül pedig minden, amit csinálnak a műsorban a versenyzők, az az ő szabad akaratukból történik. Nincs meghatározva mikor és melyik gombot kell nyomni. És ha az úgynevezett aranygombot választják a játékosok, ami egy játékos feladatot takar és azt sikeresen végrehajtják, akkor biztosan pénzzel mennek haza. Ez nagyon „játékosbarát elem” és alig van ilyen más vetélkedőben. – mondta Losonczi László. Egy-egy televízióműsornál nagyon fontos a jó cím. Az elején segíthet behozni a nézőket, később pedig igencsak hasznos, ha nem elfelejthető, hanem könnyen megjegyezhető az adott produkció megnevezése. A Nyomd a gombot, tesó! talán a fiatalabb nézőknek bejöhet - bár nekem egyáltalán nem tetszik -, az idősebbnek pedig inkább visszataszító lehet. Az látszik, hogy Majka stílusához ez illik és így jöhetett a cím, de egy tévének a teljes célközönségre gondolnia kéne. A vezérlőben a vezető kérdésíró mellett ültem, így betekintést nyerhettem az ő munkájába is. Minden egyes kérdés előtt ő dönti el, hogy épp milyen feladvány legyen, melyet előre bekészít a számítógépen. Az ő esetében többek között arra voltunk kíváncsiak, hogy mennyire lesz nehéz a kvíz része a vetélkedőnek. „Az, hogy milyen nehéznek számít egy kérdés, elég szubjektív, ugyanis sokszor tapasztaltunk olyat, hogy amit könnyűnek gondoltunk, azon megbuktak, amit pedig nehéznek, azon simán átmentek. De azt gondolom, hogy lesz könnyebb és nehezebb, de talán egy kicsit a könnyebbek felé mozdultunk el. Ennek az az oka, hogy nyolc zsetont hét kérdésen végigvinni nem túl egyszerű, hiszen ha például kétszer osztanak benne, akkor már lehet, hogy csak egy zsetonjuk marad. Persze ettől még lesznek komolyabb lexikális tudást igénylő, nehéz feladványok is” – mondta Rényi Ádám.
A szakember szerint a Nyomd a gombot, tesó! egy remek műsor lesz és pont az összetettsége a legnagyobb erőssége. „A játékosnak egyszerre kell tájékozottnak lenni, ügyesnek, gyorsnak, fontos a jó időérzék és szerencsére is szüksége van. Nagyon komplex elvárással szembesülnek, így előfordul olyan, hogy valaki nagyon erős a kvízben, de beragad az arénában, de ennek a fordítottja is. Olyat is láttunk a felvételek alatt, hogy valakinek egyetlen rossz döntése a zsetonok pakolásával megpecsételte az egész hátralévő játékát. Pont attól is izgalmas ez a játék, hogy rengeteg fajta kimenetele van, és nem csak arról szól, hogy valaki tudta, nem tudta az adott választ” – zárta a vezető kérdésíró. Majka új műsorának felvételein egy fél napot töltöttem és alapos betekintést nyerhettem, milyen lesz a Nyomd a gombot, tesó! Az, amit Majka szeretett volna, hogy ne nagyon legyen leállás, az nem annyira valósult meg. Legalábbis amíg ott voltam, nem volt kevesebb, mint más vetélkedőnél. A műsor viszont tényleg izgalmas és nagyon látványos, remélhetőleg az utómunka után megmarad a jó hangulata. Attól, hogy a korábban említett három nagysikerű vetélkedő legérdekesebb elemei jelennek meg, azt eredményezi, hogy a pároknak folyton más oldalukat kell megmutatniuk, ami sokat dob a produkción. Az viszont nagy kérdés, hogy a nézők hogy reagálnak majd egy ennyire összetett műsorra és megvárják-e amíg megértik a szabályokat. Meiszterics Eszter a műsor sajtósa, Losonczi László és Rényi Ádám az ottlétem alatt igyekezett mindent megmutatni és az összes kérdésemre válaszolni, melyet utólag is nagyon köszönök! A Nyomd a gombot, tesó! november 11-től minden hétköznap 20:20-kor lesz látható a TV2-n.

hirdetés

További hírek

Jövőre is képernyőre kerül az RTL Klub idei nagy visszatérő műsora

Kiderült, hogy mikor fejeződik be az egyik népszerű magyar sorozat

Megtudtuk, mikor indul a Drága örökösök 3. évada

Tényleg ingyen ki lehet próbálni a legnagyobb magyar online videotárat?



Hozzászólások