.

Hamarosan befejezik az RTL egyik legnépszerűbb napi sorozatát

Írta: AJ | 2018. március 18. 20:52
Tavaly nyáron derült ki, hogy a Barátok közt egykori producere, Kalamár Tamás vadonatúj napi sorozatot készít az RTL Magyarország számára. Az Oltári csajok egy hazai fejlesztésű telenovella, melynek bevezető epizódja legelőször október végén az RTL Klubon, az X-Faktor egyik élő show-ja előtt került képernyőre. A folytatás az RTLII-re érkezett meg, ahol azóta is minden hétköznap este látható a széria. Viszont már nem sokáig.
Az Erdész-lányok történetét elmesélő sorozatból ugyanis fix epizódmennyiséget forgattak, így a március 30-án, pénteken 20:30-kor kezdődő 101. rész lesz az Oltári csajok fináléja. Ebben derül majd ki, hogy a három főszereplő lány közül kinek hogyan alakul a párkapcsolata és ki állhat majd oltár elé. Az Oltári csajok jó nézettséggel debütált, majd kicsit visszaesett, de pár hét alatt megtalálta a közönségét és roppant népszerű lett. A SorozatWikinek tavaly volt lehetősége megnézni, hol forgatták a sorozatot, valamint interjút is készítettünk a három főszereplőnővel. (Fotó: RTLII)


További hírek

Megérkezett a TV2 új magyar sorozatának első beharangozó videója

Vasárnap új évaddal tér vissza az RTL Klub egyik főzős műsora

Jövő héten szünetre küldi az egyik legismertebb sorozatát az RTL Klub

Újabb műsorváltozás: az RTL fegyverével támad szombaton a TV2



Hozzászólások