A Trónok harca 2011 óta napjaink egyik legismertebb tévésorozatává nőtte ki magát, mely időről-időre komolyan eltért az alapjául szolgáló A tűz és jég dala regényektől. George R. R. Martin többször nyilatkozott róla, hogy a produkció emiatt vált ki belőle ellenérzéseket néha. “David Benioff és D. B. Weiss párosával többször is tárgyaltunk arról, hogy milyen irányt kellene vennie a szériának. Én mindig arra szavaztam, hogy ragaszkodjunk a könyvekhez, a kis képernyős feldolgozás alkotói azonban előfordult, hogy nem értettek velem egyet. Így maradhatott ki például az adaptációból Lady Stoneheart, ami az első nagy különbség volt a forráshoz képest” – tért ki rá az író nemrég több interjúban is.

A stábtagok közül többen is ellenezték Catelyn Stark feltámasztását és zombi gyilkológépként való visszahozását, például Alex Graves, aki a 4. évad fináléját rendezte. A készítő elárulta, annak idején értelmetlennek tartotta, hogy Lady Stoneheartot is belerakják a sorozatba, habár ezzel rengeteg rajongót kiakasztott az adaptáció. Annak ellenére, hogy George R. R. Martin többször is beszélt róla, hogy szerette volna, ha a széria jobban ragaszkodik a regényekhez, több szereplő karakterfejlődése a változtatásoknak volt köszönhető.

Míg a könyvekben Lady Stoneheart gyilkolta le a Freyeket is, addig a tévés verzióban Arya Starknak adatott meg a lehetőség. Ezzel pedig még keményebb alakká vált a fiatal lány. De Beric Dondarrion és a lángoló kardja is a zombi Catelyn kihagyása miatt kapott ennyi játékidőt, eredetileg ugyanis a félszemű férfi saját magát áldozta fel a nő feltámasztásáért cserébe. A Trónok harca mostanra teljesen elhagyta az alapanyagát, így nem tudni, Martin története írott verzióban milyen irányt vesz majd. Annyi viszont biztos a korábbi hírek szerint, hogy a befejezés, azaz, hogy ki ül a Vastrónra a végén, ugyanaz lesz.

hirdetés
hirdetés

Az HBO Maxnál drágább csomagokkal indul májusban a Max

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna