Március közepén a koronavírus-járvány miatt leállították a legtöbb film és sorozat forgatását, ezért a színészek egy része is munka nélkül maradt. A Trónok harca egykori szereplője, Michael Condron nem hétköznapi állást választott magának, az Asda nevű szupermarketnél futárként kezdett el dolgozni. A színész az HBO sikerszériájában az Éjjeli Őrség egyik fontos tagját, Bowen Marsh-t (a képen balra) alakította 2015 és 2016 között, 10 epizódon keresztül. Ezt követően 2018-ban kapott ismét lehetőséget, a Soft Border Patrol című brit produkció fontos szereplője lett.

“Meg kell becsülnünk minden munkalehetőséget ezekben a nehéz időkben. Az egyik barátom munkaerőt keresett az Asdánál, így felvettem vele a kapcsolatot. Megfeleltem és alkalmaztak is. Imádok futárként dolgozni, a színházhoz hasonlóan kapcsolatban lehetek így az emberekkel. Fejben nagyon sokat segített, hogy nem kell állandóan otthon ülnöm” – árulta el a Trónok harca korábbi színésze. Condron szerint kiszállítás közben az emberek gyakran felismerik, hogy az Éjjeli Őrség egyik tagját alakította.

hirdetés

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre

Jövő héten 2 nagy műsor is véget ér a TV2-n

Golden Globe-díjas színész csatlakozott a Wednesday 2. évadához

A nyáron új székházba költözik az RTL egy része

hirdetés