.

Fontos változás mától az egyik új hazai vetélkedőben

Írta: AJ | 2018. január 02. 07:30
A Honfoglaló egy magyar fejlesztésű, online játszható stratégiai kvízjáték, mely tizenöt éve oktatva szórakoztat. A Honfoglaló 2002. október 20-án debütált az interneten, majd nem sokkal később társasjáték formájában is megjelent és egy csapásra meghódította nem csak a magyar, de a külföldi embereket is. Triviador néven többek között angol, spanyol, orosz, román, török, német és francia nyelven is játszható interneten és már okostelefonos alkalmazáson keresztül is. December 25-től kezdődően pedig már tévéműsorként is létezik ez a kvízjáték, ugyanis Szente Vajk vezetésével, öt különkiadáson keresztül ismertették meg a nézőkkel a játék menetét. Fontos változás a Honfoglalóban, hogy mától, január 2-tól már civil játékosok mérik össze tudásukat. A hétfőtől péntekig jelentkező műsor adásai 19:30-kor, a Végtelen szerelem című sorozat epizódjai után kerülnek képernyőre a Dunán. A 2018-ban képernyőre kerülő adások házigazdája, akárcsak a tavalyi ünnepi időszakban vetített különkiadásoké, Szente Vajk lesz.
A televíziós műsor játékmenete eltér az internetes változatétól és két szakaszból, a Várfoglalásból és a Hódításból áll. A Várfoglalás során minden játékos elfoglal egyet Magyarország megyéi közül, majd tippelős kérdésekre helyesen válaszolva elosztják a megmaradt területeket. A Hódítás alatt, mely négy körből áll, a játékosok feleletválasztós és tippelős kérdésekre válaszolva támadhatják az ellenfelek megyéit, később pedig már a legnagyobb pontértékű területeket, a várakat is. Sikeres támadás után megszerzik a célba vett területet, sikeres védekezés esetén pedig 100 pontot írnak számukra jóvá. A Honfoglaló egy-egy adásában hárman játszanak és az nyer, akinek a játék végén a legtöbb pontja lesz. A megszerzett pont százszorosát nyeri az első helyezett, tízszeresét a második, és egyszeresét a harmadik helyezett. A napi nyertesek később újra játszanak, akkor már milliós összegekért. A Honfoglalót az a Show&Game gyártja, ami korábban a Maradj talpon!, a Bízunk benned! és A következő című vetélkedőket készítette a közmédia számára. Hogy pontosan hogyan is változik majd a játék menete immáron civil játékosokkal, az kiderül minden hétköznap 19:30-kor a Dunán. (Fotó: Bara Szilvia) (A cikket az MTVA támogatta.)

hirdetés

További hírek

Ilyen valójában Kristófváros rendőrkapitánysága, megnéztük hol és hogy készül a Jófiúk

Nagy műsorváltozás lesz vasárnap a TV2-n

A UPC előfizetőit érintő, nagy bejelentést tett az RTL Magyarország

15 év után új magyar napi sorozat indul a TV2-n

Folytatódik az egyik különleges magyar tévéműsor

Hol érdemes az interneten sorozatokat nézni?



Hozzászólások