.

Fontos hír érkezett A mi kis falunkkal kapcsolatban

Írta: AJ | 2018. október 02. 14:35
Idén májusban A mi kis falunk egyik főszereplőjét, az Erikát alakító Lovas Rozi tett közzé a Facebookon egy fotót, amiben közölte a rajongóival, hogy megkezdték a sorozat új évadának forgatását. Az év elején minden nézettségi rekordot megdöntő második etap folytatása a vártnál fél évvel korábban megérkezett, jövő február helyett már most ősszel elindította az RTL Klub a harmadik évadot. A szezon azonban nem maradt sokáig képernyőn, öt rész után szünetre vonult.
A napokban azonban nem csak a sorozat, hanem a szereplőket megformáló színészek is pihenőre vonultak, ugyanis befejezték A mi kis falunk harmadik etapjának forgatását. Lovas Rozi mellett a Gyurit játszó Lengyel Tamás, valamint az atyát alakító Schmied Zoltán is erről posztolt közösségi oldalán. A stáb több, mint négy hónapon keresztül dolgozott és az eddig megszokott 8-8-hoz képest jóval több, 17 epizódot rögzítettek. A mi kis falunk helyén október 6-tól szombat esténként az X-Faktor új évada lesz látható. Azt viszont egyelőre továbbra sem tudni, hogy pontosan mikor folytatódik a széria harmadik etapja az RTL Klubon, és mi lesz az idén forgatott plusz részek sorsa.

hirdetés

További hírek

Buszos ütközés A mi kis falunkban – a sorozat forgatásán jártunk

Nézz bele A mi kis falunk folytatásába (videó)

Kiderült, hogy tényleg szünetre megy-e A mi kis falunk

Hol érdemes nézni a Trónok harca utolsó évadát?



Hozzászólások