.

Fontos bejelentést tett Kit Harington

Írta: RaulReal | 2018. március 16. 18:58
Kit Harington az olasz GQ-nak adott interjút, melyből kiderül, hogy a színész a jövőben nem akar már Trónok harca sorozatban szerepelni. Az HBO felfedezettje azonban elmondta, hogy még öregkora előtt szeretne egy bokszolós filmben feltűnni. Havas Jon tehát nem lesz benne egyik készülő Trónok harca spinoffban se. Korábbi sajtóértesülések szerint egyetlen, a produkcióban jelenleg szereplő karakter se lesz benne a várhatóan 2020-ban képernyőre kerülő előzménysorozatban, így a nézők a 8. évad után végleg búcsúzhatnak kedvenceiktől.
"A Trónok harca azért jó alapanyag, mert százféleképpen el lehet adni a közönségnek. Amennyiben az HBO úgy gondolja, akár 300 évvel korábban is játszódhat majd az előzménysorozat, így pedig nem kell csillagászati összegeket fizetni a jelenlegi szereplőknek" - mondta Kit Harington, majd arra is kitért, milyen volt először olvasni a produkció forgatókönyvét. "Őszintén szólva nem értettem belőle egy szót se. Arra gondoltam, hogy az HBO általában minőségi sorozatokra szokta letenni a voksát, így nem mondtam rá nemet. Azon gondolkoztam, hogy Havas Jon egy morcos, csendes, szolid figura, akit akármikor el tudok játszani." Emellett a színész arról is megemlékezett a GQ-nak, hogy melyik volt számára a legfontosabb Trónok harca évad. Ezzel kapcsolatban Harington a 2. etapot említette, hiszen a stáb 2012 környékén jött rá, hogy mekkora sikert aratott a széria. Ráadásul a Havas Jont alakító színész ekkor jött össze kolléganőjével, Rose Leslie-vel (Ygritte) is.

hirdetés

További hírek

Eredetileg sokkal durvább lett volna Cersei és Jaime halála a Trónok harca 8. évadában

Emilia Clarke friss nyilatkozatával bőszítette fel a Trónok harca rajongókat

A Trónok harca színészei egymásnak üzengetnek a 8. évad legnagyobb bakija kapcsán

15 év után új magyar napi sorozat indul a TV2-n

Folytatódik az egyik különleges magyar tévéműsor

Hol érdemes az interneten sorozatokat nézni?



Hozzászólások