A rajongók alig tudják kivárni a Trónok harca 8. évados premierjét, hiszen a legutóbbi epizódot 2017 augusztusában mutatta be az HBO, a folytatás pedig csak 2019-ben érkezik. Legújabb cikksorozatunkban olyan produkciókat mutatunk be, melyek a tévés kínálat széles palettáján mozognak, azonban a rajongókkal némileg feledtetni tudják, hogy kedvencük visszatérése még odébb van.

2015-ben debütált az HBO kínálatában a Róma (Rome) című sorozat, melynek 2 évada és 22 része arra az időszakra összpontosított, amikor köztársaságból birodalommá vált az államforma. A történetben természetesen komoly szerepet kapott Julius Caesar is, akit a Trónok harcából ismert Ciarán Hinds alakított. A hadvezér felemelkedését, diktátorrá válását és bukását dolgozta fel az első szezon.

hirdetés

A folytatás már azokra az időkre koncentrált, amikor a Caesar ellen elkövetett merényletet próbálta feldolgozni Róma. A produkcióban láthattuk a korabeli társadalmat, a szegények és gazdagok közötti drasztikus körülményeket, illetve az akkori politikai helyzettel is megismerkedhettünk. Nem véletlen, hogy a Rómáról sokan azt gondolják, hogy megágyazott a Trónok harcának és az általa képviselt stílusnak, a két széria között ugyanis rendkívül sok hasonlóság fedezhető fel.

A kalózok már akkor menőnek számítottak a szórakoztatóiparban, amikor Jack Sparrow még a kanyarban se volt, ennek ellenére a Fekete vitorlák (Black Sails) elég nagy számú és hűséges követői bázist tudott kiépíteni magának. A produkció a híres regény, a Kincses sziget előzménye, mely 2014-ben ingyenesen debütált a Youtube-on, a későbbi részek a Starz műsorán kerültek adásba. A Fekete vitorlák egyik producere Michael Bay, de ez ne riasszon vissza senkit attól, hogy esélyt adjon a sorozatnak. A történetben olyan hírhedt figurák is feltűnnek, mint Feketeszakáll, vagy Anne Bonny, aki a leghíresebb női kalóz volt.

A Trónok harcában sok karakter iszonyú nagy utat tett meg, nem csak a karakterfejlődést tekintve, de földrajzilag is. Elég csak Daenerys kalandjaira gondolnunk. Ebben a tekintetben nagyon hasonlít a Fekete vitorlák az HBO produkciójához, hiszen felfedezés, dráma és rengeteg harc itt is van. A Fekete vitorlák 2017-ben ért véget, 4 évad és 38 rész után, akit kicsit is érdekel a kalózkodás aranykora, annak legalább olyan jó szórakozást kínál a produkció, mint a Spartacus a véres jelenetek kedvelőinek.

A cikksorozat korábbi írásai:
1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész

hirdetés

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre

Jövő héten 2 nagy műsor is véget ér a TV2-n

Golden Globe-díjas színész csatlakozott a Wednesday 2. évadához

A nyáron új székházba költözik az RTL egy része