.

Ezeket a sorozatokat nézd, ha már nem bírod kivárni a Trónok harca 8. évadát - 3. rész

Írta: RaulReal | 2018. július 14. 22:00
A rajongók alig tudják kivárni a Trónok harca 8. évados premierjét, hiszen a legutóbbi epizódot 2017 augusztusában mutatta be az HBO, a folytatás pedig csak 2019-ben érkezik. Legújabb cikksorozatunkban olyan produkciókat mutatunk be, melyek a tévés kínálat széles palettáján mozognak, azonban a rajongókkal némileg feledtetni tudják, hogy kedvencük visszatérése még odébb van. A katedrális (The Pillars of The Earth) című sorozat Ken Follett azonos című regénye alapján készült, 2010-ben mutatták be, Magyarországon pedig 4 részre szabva került képernyőre. A kosztümös produkció érdekessége, hogy részben Ausztriában, részben pedig kis hazánkban forgatták, az építészeti feladatokat pedig magyar szakemberek látták el, akik a színészeket is kitanították a kőfaragás rejtelmeit illetően. A katedrális az 1100-as évek Angliájába kalauzol, ahol egy monumentális székesegyház építészei szerelmi bonyodalmak és politikai cselszövések miatt nehéz napokat élnek át.
A szériában olyan színészek szerepeltek, mint Ian McShane, aki a Trónok harcában is feltűnt, de rajta kívül Eddie Redmayne és Hayley Atwell is nagy névnek mondható mára. Az örökösödési háború, a vallási viszályok és hatalmi harcok lebilincselő történetet rajzolnak ki a nézők elé, így aki esetleg kihagyta, mindenképp érdemes pótolni a Trónok harca 8. évada előtt A katedrálist. A produkciót 2011-ben három kategóriában is Golden Globe-díjra jelölték. A Borgiák (The Borgias) szintén egy történelmi alapokra épülő sorozat, melyet 2011-ben mutattak be a Showtime kábelcsatornán, 3 évadot ért meg és a valláspolitika legdurvább aspektusait mutatta be. A történet középpontjában a katalán Borgia család és VI. Sándor pápa uralma áll, akik Itália felett rendelkeztek. A pilotot 1,06 millióan követték, a Showtime-on ez abszolút rekordnak számított, így a további etapok berendelése se számított csodának. A főszerepben Jeremy Ironst láthattuk, aki a pápa szerepében megmutatta, hogy még a szent emberek is hajlandóak néha bepiszkítani a kezüket.
Érdekesség, hogy A katedrálishoz hasonlóan a Borgiákat is részben Magyarországon forgatták, egészen pontosan az etyeki Korda Filmstúdiókban, de Tatán, a soproni kastélyban, a budapesti Rudas fürdőben és az alcsúti arborétumban is zajlottak a munkálatok. A széria sokakat megbotránkoztatott, hiszen VI. Sándort olyan figuraként ábrázolták, aki szeretőt tartott, megzsarolt másokat csak azért, hogy hatalomra jusson, nyíltan is felvállalt gyerekeit pedig hatalommal ruházta fel. Talán a Borgiák azoknak lehet szimpatikus, akik a Lannister család győzelméért szorítanak a Trónok harcában, a hasonlóságok tagadhatatlanok. A cikksorozat korábbi írásai: 1. rész, 2. rész


További hírek

Most láthatjuk utoljára Khal Drogót a Trónok harcából (videó)

Az egyik fontos szereplő nem tér vissza a Trónok harca különleges epizódjában

Megjelent a Trónok harca utolsó évadának első ajánlója

Kiderült, hogy mi okozta a legnagyobb gondokat a Trónok harca 8. évados forgatásán



Hozzászólások