George R. R. Martin világa, melyet David Benioff és D. B. Weiss adaptáltak képernyőre, több olyan karaktert is bemutatott a 8 évada alatt, akikről nem lehetett egyértelműen megmondani, hogy jók-e vagy gonoszak. A Lena Headey által alakított Cersei Lannister azonban olyan figurája volt a Trónok harcának, aki szinte mindig önző érdekekből cselekedett és céljai elérése érdekében bárkin átgyalogolt. Cikkünkben összeszedtük, melyek voltak Cersei leggonoszabb húzásai, amelyet a sorozatban elkövetett.

5. Elrendelte Sansa rémfarkasának megölését
A nézők már az első epizódokban szembesülhettek vele, hogy Cerseit kemény fából faragták. A nő az elején mindössze egy szigorú anyának tűnt, a gonoszsága azonban hamar felszínre tört, amikor Joffrey Baratheont megharapta Arya rémfarkasa. Az esetért Sansa háziállatát, Hölgyet vették elő a Lannisterek, mivel Nymeria elmenekült. Egy ártatlan állatot ítéltek halálra, amelynek szimbolikus jelentése is volt, hiszen a rémfarkas a Stark ház szimbóluma, amelyet ezáltal az uralkodó család semmibe vett.

4. Homok Ellariát rákényszerítette, hogy végignézze a lánya halálát
Egyesek szerint nincsen borzalmasabb annál, mint amikor egy szülő megéri a gyermeke halálát. Cersei Lannister viszont ennél is rosszabbra kényszerítette rá Homok Ellariát, amikor Tyene-nel egy zárkába láncoltatta és végignézette vele, ahogy a megmérgezett fiatal nő kilehelte a lelkét. Cersei a saját nézőpontjából mindössze bosszút állt, hiszen a Myrcella Baratheonon használt méreggel ölte meg Ellaira gyermekét is. Ez az eset is mintapéldája volt annak, amikor a régenskirálynőn eluralkodtak az indulatai.

3. Elintézte a férje, Robert Baratheon halálát
Westeros legfőképp akkor került nagy bajba, miután az első évadban Robert Baratheon elhunyt. Ekkor kezdődött el a Vastrónért való harc, amelybe több Ház és trónkövetelő is lelkesen becsatlakozott. A szériában erősen utaltak rá, hogy Cersei-nek benne volt a keze abban, hogy Robert meghalt a vadászat alatt, ugyanis Cersei az unokatestvérén, Lancel Lannisteren keresztül elérést biztosított a királynak a királyság legerősebb borához, mielőtt a férfit felöklelte egy vaddisznó.

hirdetés

2. Margaery és Loras Tyrellt vallási fanatikusok kezére adta
A Tyrelleket a Lannisterek legalább annyira nem kedvelték a Trónok harcában, mint a Starkokat. A két Ház rengeteget viaskodott egymással a történet során. Miután azonban Margaery hozzáment Tommenhez, Cersei különösen alantas húzásra szánta el magát, a nő iránt érzett ellenszenve miatt a Főverébhez ment és feljelentette házasságtörés miatt. A vallási fanatikusok kezére juttatta Margaery testvérét, Lorast is, fajtalankodás miatt. Ez volt egyike azoknak a történetszálaknak, ahol később keményen visszaütött Cersei gonoszsága. A Főveréb által vezetett vallási csoportosulás ugyanis meztelenre vetkőztette a Lannister nőt és kényszerítette, hogy Királyvár utcáin vezekelve sétáljon végig.

1. Lefejeztette Daenerys egyik legfőbb bizalmasát, Missandei-t
Cersei Lannister leggonoszabb tette a 8. évadra maradt, ami hozzájárult Királyvár bukásáshoz. Daenerys egymás után vesztette el a hozzá közel állókat, így például Jorah Mormontot, vagy éppen Varyst. A trónkövetelő Targaryen számára pedig a végső lökést az őrület és az ártatlan emberek megölése felé vezető úton Missandei lefejezése adta. Mivel az egykori tolmácslány a világon senkinek nem ártott, ezért Cersei pusztán azért ölette meg őt, mert tudta, hogy az Danynek nagyon fog fájni. Végső soron Drogon tombolása és a Vörös Erőd leomlása okozta Cersei halálát is, így a Lannister nő húzása duplán megbosszulta magát.

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban