Az HBO produkciója, a Trónok harca olyan női karaktereket vonultatott fel, akik nem csak a harctéren, hanem a politikában is megállták a helyüket. A szériát azonban sokat kritizálták amiatt, hogy az intimitást mutató jelenetekben a férfi karakterek néha túl keményen bántak velük. Az ágyjelenetek sokszor erőszakosak voltak, és úgy tűnik, hogy ez nem csak a nézők egy részét, hanem A tűz és jég dala szerzőjét, George R. R. Martint is zavarta. A frissen megjelent Fire Cannot Kill a Dragon című könyvben az író szerint a készítők nagy hibát vétettek, amikor Daenerys (Emilia Clarke) és Khal Drogo (Jason Momoa) nászéjszakájából is kifelejtették az érzelmességet.

“Nem értettem, miért döntöttek úgy, hogy Dany első együttlétét ilyen durván ábrázolják. Nagy hiba volt, hogy Emilia Clarke karakterét megerőszakolta a dothrakiak vezetője. A könyvekben nem így szerepelt kettejük nászéjszakája, David Benioff és D. B. Weiss pedig ki sem kérte a véleményemet a dologgal kapcsolatban. Biztos, hogy nem adtam volna rá az áldásomat, mert nem hozzátett ez a momentum a jelenethez, hanem rengeteget vett el belőle!” – fakadt ki az író James Hibberd könyvében.

A tűz és jég dalában Dany és Drogo első együttléte valóban közös beleegyezésen alapult, a khal megvigasztalta a lányt és engedélyét kérte, hogy hozzáérhessen. A sorozat készítői szerint azonban a későbbiek során számtalanszor erőszakoskodott a khaleesivel a férfi. A tévéadaptációban nem volt idejük arra, hogy pár epizód alatt bemutassák, hogyan durvul el a két karakter kapcsolata. Ezért a showrunnerek szerint kénytelenek voltak rögtön a gyomorforgató oldalát bemutatni az együttléteiknek. Benioff és Weiss elmondása alapján a karaktert alakító Emilia Clarke is ugyanezen a véleményen volt a kreatív döntéssel kapcsolatban.

hirdetés
hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban