A Havas Jont alakító Kit Harington a The One Show egyik adásában tűnt fel nemrég, ahol a színész arról nyilatkozott, hogy milyen érzés volt elolvasni a sorozat befejező részének forgatókönyvét. A sztár a közelmúltban még úgy fogalmazott, hogy örül neki, hogy a produkció befejeződik, mert így szabadon válogathat majd a felkínálkozó munkák közül, most viszont a 30 éves híresség elárulta, elsírta magát, amikor megtudta, mi lesz a Trónok harca vége.

“Sírtam, amikor a lezárást elolvastam. Legfőképp azért érzékenyültem el, mert belegondoltam, hogy vége lesz annak a projektnek, amit 8 évvel ezelőtt elkezdtünk az HBO-val. Furcsa hónapok elé nézünk, mert el kell majd búcsúznunk egymástól a stábtagokkal, le kell forgatnunk az utolsó jeleneteket, amelyekben a még életben szereplőkkel együtt tűnünk fel. Nem csupán nekünk, de a rajongóknak is nehéz lesz a lezárás, mert nekik is hiányozni fog a Trónok harca” – mondta Kit Harington, majd hozzátette, hogy a sorozat lezárása után úgy tervezi, levágatja a haját.

A nézőknek persze nem kell aggódniuk, hogy Westeros világa nélkül maradnának sokáig, hiszen az HBO jelenleg is 5 előzménysorozaton dolgozik egyszerre.

hirdetés
hirdetés

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre

Jövő héten 2 nagy műsor is véget ér a TV2-n

Golden Globe-díjas színész csatlakozott a Wednesday 2. évadához

A nyáron új székházba költözik az RTL egy része