A 200 első randi a VIASAT3 saját gyártású produkciója, amely a spanyol Ciega a Citas magyar változata. A Gáspár Kata főszereplésével készült romantikus sorozat 2018 októberében indult, a 60 részes első évad december 21-én fejeződött be. Már tavaly év végén bejelentették, hogy a jó nézettség miatt készül a folytatás, most pedig kiderült, hogy az 58 részes második évad 2019 őszén kerül képernyőre. Az új szezon forgatását már megkezdték, melyben több új szereplő is felbukkan majd. Részletek a csatorna közleményében:

A második évadban tovább követhetjük Luca (Gáspár Kata) történetét, hiszen az epizódok pontosan ott folytatódnak, ahol az első széria zárult. Rövidesen megtudjuk, hogy apja (Szerednyey Béla) és nevelőapja (Trokán Péter) túlélték-e a szörnyű motorbalesetet és persze az is eldől, lesz-e lagzi Zita (Kovács Panka) és Erik (Simon Zoltán) eljegyzéséből. Luca próbálja túltenni magát a legutolsó szerelmi csalódásán, és újra beleveti magát a randizásba. Közben pedig azon dolgozik, hogy egyszer s mindenkorra tisztázza Márk (Mészáros András) és Félix (Kékesi Gábor) iránti érzéseit. Sok új kihívással szembesül, még imádott munkája is veszélybe kerül egy régi ismerős felbukkanásával.

Az eddig megszeretett karakterek természetesen visszatérnek a képernyőre, azonban számos új szereplővel és nagyszerű színésszel bővül a csapat. Érkezik például Hegyi Barbara, Csonka András, Kolovratnik Krisztián, Gubik Petra és Száraz Dénes is.

hirdetés

A 200 első randi a VIASAT3 eddigi legnagyobb költségvetésű produkciója, amelynek folytatását idén ősszel láthatják a nézők a csatornán. A forgatás megkezdődött, így Budapest számos pontján és a sorozat belső helyszíneinek teret adó stúdióban párhuzamosan zajlanak a felvételek a következő hónapokban.

hirdetés

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre