.

Eldőlt, hogy lesz-e új Gossip Girl sorozat

Írta: Denim | 2019. július 18. 17:33
Új, eredeti tartalmak képernyőre vitele mellett, mostanság egyre többször folyamodnak a csatornák régebbi sorozatok feltámasztásához, újragondolásához. Ilyen volt például nemrégiben a Bűbájos boszorkák és a Roswell felélesztése. A CW hat évadot megért sorozatának, a hazánkban Gossip Girl – A pletykafészek címen futott szériának a folytatásáról már korábban is érkeztek hírek. Mostanra pedig biztossá vált, hogy létrejön a reboot, de nem úgy, ahogy pár hónapja szó volt róla.
A CW helyett, az HBO legújabb, 2020 tavaszán elinduló streaming szolgáltatása, az HBO Max kínálatában találhatjuk majd meg a - készítők szerint - modernebb Gossip Girlt, ami bár egy univerzumban játszódik elődjével, a régi főszereplőket teljesen lecseréli. Az előzetes elképzelések szerint újrajátszották volna az egész történetet, de most úgy tűnik, 8 éves időugrással veszik fel a cselekmény fonalát. „Nem tudom, miként festenénk benne, így, túl a 30-on, de olyan nagy szerepe volt az életemben ennek a sorozatnak, hogy én nyitott vagyok bármire. Elég nehéz lenne összeverbuválni a régi csapatot, hiszen mind olyan elfoglaltak, Penn, Leighton, Ed... mind nagyszerű sorozatokban játszanak. A reboot az új generációnak enged majd teret, de szívesen felbukkannék benne egy cameo erejéig” – árulta el az egykor Nate-et alakító Chace Crawford a Digital Spynak. Az eredeti sorozatból egyébként visszatér executive producerként Josh Schwartz és Stephanie Savage, valamint Joshua Safran is újból a vezető írói székben foglalhat helyet. Az első évadot 10 epizódosra tervezik és az HBO sajtóosztálya szerint ez a verzió megmutatja majd, hogy miként változott meg a közösségi média és New York arculata a közben eltelt idő alatt. Itthon várhatóan az HBO GO-n követhetjük majd figyelemmel a sorozatot. (Fotó: Warner Bros. Television)


További hírek

A Bűbájos boszorkák egyik főszereplője is elkapta a koronavírust

A Netflix berendelhette az egyik népszerű újonc sorozatának a folytatását

A készítő döntött úgy, hogy 3 évad után nem folytatja a Netflix sikersorozatát

A Stranger Things egyik főszereplője szerint a negyedik évad lehet az eddigi legjobb


Hozzászólások