A Trónok harca 7. évadában sokak megelégedésére meghalt Kisujj, aki több fontos karaktert is elintézett korábban ármánykodásaival. A történet szerint Sansa Stark parancsára Arya végezte ki a cselszövőt. Egy rendkívül felkapott teória szerint azonban Kisujj csak eljátszotta a halálát, igazából él és virul. A gondolatmenet abból indul ki, hogy a karakter korántsem lepődik meg azon, amikor Sansa arról kérdezi, hallott-e már az Arcnélküliekről, sőt Kisujjnak bevallottan szoros kapcsolatai vannak Braavosszal.

A teória arra is kitér, hogy az Arcnélküliek képesek arra, hogy élő emberek bőrébe bújjanak. Semmi nem zárja ki tehát, hogy Kisujj elmenekült és egy eddig ismeretlen szereplő életét oltotta ki igazából Arya Stark. A kulcsjelenet, melyre a gondolatmenet a legerősebben hivatkozik, a 7. évad 5. részében zajlik le, Kisujj ugyanis egy szőke lánnyal beszélget, akinek egy ezüst érmét ad. A pénz nagyon emlékeztet arra a braavosi érmére, mely Aryánál is volt korábban. Az elképzelés alapján miután az Arcnélküli megkapja a tárgyat, felveszi Kisujj arcát és a helyébe lép. A kettejük közötti beszélgetés alatt ráadásul a lány részéről elhangzik egy hangzatos kijelentés is, mely szerint a férfi ideje lejárt.

A Trónok harca a meglepetések sorozata, az HBO sorozata híres arról, hogy a készítők előre elterveznek mindent és a jól felépített írás miatt nagyon durva csavarokkal sokkolják a nézőket. Kicsi az esély rá, de nem lenne annyira meglepő, ha végül Kisujjról is kiderülne, hogy másokat használt fel annak érdekében, hogy életben maradjon. Ne felejtsük, a férfi nagyjából mindenre képes. A Neo”s Channel videója erről a Trónok harca teóriáról alább megtekinthető, felkapott ötletről van szó, ugyanis már majdnem 1 millió megtekintésnél jár az anyag. (Fotó: HBO)

hirdetés

hirdetés

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre