A Trónok harca 7. évadának forgatása még igazi pechsorozatot jelentett az HBO számára, hiszen egy csomó minden idő előtt kiszivárgott az új részekről. Többek között Daenerys és Havas Jon találkozása, de Redditen még a teljes szezon sztoriját is el lehetett olvasni. Most már a kábelcsatorna minden titkot és fordulatot hét lakat alatt őriz, olyan szinten, hogy a produkciónak több befejezést is forgatnak, illetve a színészeknek is meg van szabva, hogy mit posztolnak a közösségi médiában. Most egy néző az egyik fórumon hosszas elmélkedést tett közzé arról, hogy szerinte mi történik majd a Trónok harca 8. évadában, az általa írtak pedig olyan meggyőzőek lettek, hogy még a TIME is megosztotta a gondolatmenetet. Alább összefoglalva mi is publikáljuk!

A néző szerint Jaime képes lesz arra, hogy egy nagyobb csapatot, durvább esetben az egész Lannister sereget rávegye, hogy vele tartsanak Északra. A westerosi harcosok megütköznek majd a Másokkal, nagy nehezen győznek az élőhalottak ellen, de nagy áldozatok árán. Az Éjkirály persze nem lesz ott, sárkányával, Viserionnal Délre repül és elpusztítják Királyvárat. Euron és emberei Királyvárban csapdába sétálnak, meghalnak és csatlakoznak a Másokhoz. Daenerys rájön, hogy terhes.

Dany és Jon elhatározzák, hogy összeházasodnak, Bran és Samwell azonban titokban tartják, hogy mindketten Targaryenek és emiatt rokonok. Jaime a végén megöli Cerseit, ő lesz az Éjjeli Őrség 1000. parancsnoka, akinek a feladata a Fal és a rend helyreállítása lesz. Bronn túléli és kap magának egy kastélyt. Tyrion Caserly Rockba vonul vissza, ahol borászatot nyit, szerte Westerosban árulja majd az italt és kőgazdaggá válik emiatt. Gendry túléli az egészet és Jon/Daenerys legitim Baratheon leszármazottá nyilvánítja. Daenerys életet ad egy gyermeknek vagy ikerpárnak, a szülésbe viszont belehal. Jon ül a Vastrónra, ám gyermekét kénytelen lesz egyedül felnevelni.

hirdetés

A csatákban az összes sárkány elpusztul, kiderül azonban, hogy tojásokat raktak, így van esély rá, hogy a faj nem pusztul ki teljesen.

Mit gondoltok, tud valamit a teória írója vagy szimplán találgatás az egész?

hirdetés

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre

Jövő héten 2 nagy műsor is véget ér a TV2-n

Golden Globe-díjas színész csatlakozott a Wednesday 2. évadához

A nyáron új székházba költözik az RTL egy része