Március közepén a Stranger Things 4. évados forgatását is le kellett állítani a koronavírus-járvány miatt, a rajongóknak azonban jó hír, hogy ez idő alatt az írók elkészültek a forgatókönyvekkel. Ahogy korábban mi is beszámoltunk róla, egy hivatalos fotó alapján az is kiderült mostanra, hogy a megszokottnál hosszabb lesz az új szezon. A Hoppert alakító David Harbour június végén egy interjúban arról beszélt, hogy a korábban bohókásnak megismert seriff a folytatásban új, sötétebb oldaláról mutatkozik be. A rajongók pedig egyből különféle elméleteket kezdtek el gyártani az új részekről, amelyek közül az egyik nagyon felkapott lett az amerikai sajtóban.

A produkció első évadában ismerhettük meg Dr. Brennert, aki Eleven mellett más gyerekeken is kísérletezett, illetve kaput nyitott a Tótágasba. Az egyik rajongói teória ő lesz az, aki visszatér a 4. évadban, és kimossa Hopper agyát, a szovjetek pedig kettős ügynökként hazaküldik a férfit kémkedni. Az elgondolás nem is annyira légből kapott, hiszen a 80-as évek tudományos-fantasztikus filmjei sokszor foglalkoztak az agymosással, a Stranger Things azonban ezt a témát egyelőre messziről elkerülte. A Netflix szériája az elmúlt években egyike lett a legfelkapottabb sorozatoknak. Azzal mégis sokan egyetértenek, hogy a történetnek rosszat tett, hogy nincsen kézzel fogható, emberi főgonosz, aki ellen küzdeni lehetne.

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban

hirdetés