Sean Bean olyan hibát vétett, aminek nagy eséllyel nem örülnek az HBO háza táján. A korábban Ned Starkot alakító színész ugyanis véletlen elszólta magát és nyilatkozatából kiderült, hogy az HBO forgatott a sorozat 6 részes befejező évada mellé egy különleges epizódot is. Ebben a részben a produkció már meghalt szereplői térnek vissza, és beszélgetnek arról, mit jelentett számukra a Westerosban játszódó széria.

“Az HBO-nál úgy döntöttek, hogy még egy rész erejéig összehozzák az összes fontosabb színészt, akik valaha dolgoztak a sorozaton. A forgatás Belfastban, Írországban zajlott le, a műsorvezető pedig Conan O”Brien volt. Nagyon érdekes volt olyanokkal találkozni, akiket évek óta nem láttam, és ahogy ez lenni szokott, egyből ott vettük fel a fonalat, ahol korábban letettük” – árulta el Sean Bean a Hollywood Reporternek. Ez a nyilatkozat fényt derített rá tehát, hogy miért tartózkodott több régi szereplő, köztük Jason Momoa (Khal Drogo) is a Trónok harca utolsó évados forgatásán.

A széria 8. évados premierje 2019-ben lesz, azt egyelőre viszont nem tudni, hogy ez a különleges extra rész mikor kerül adásba az HBO-n. A csatorna azt se jelentette be hivatalosan, hogy elkészült a különkiadás.

hirdetés
hirdetés

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre

Jövő héten 2 nagy műsor is véget ér a TV2-n

Golden Globe-díjas színész csatlakozott a Wednesday 2. évadához

A nyáron új székházba költözik az RTL egy része