.

Egy friss nyilatkozat szerint a Csernobil pontatlanul ábrázolta a főszereplőjét

Írta: RaulReal | 2019. július 12. 19:00
Az HBO és a Sky koprodukciója, az 5 részes Csernobil rengeteg indulatot váltott ki az elmúlt hetekben, az egyik orosz kommunista párt be akarja tiltatni a sorozatot, egy helyi tévé pedig ellensorozatot gyárt a témában. Ebből kiderül majd, hogy a CIA miatt következett be igazából a 4-es reaktor tragédiája. A szériával kapcsolatban rengeteg nyilatkozat látott napvilágot, most például egy, az atomerőműben dolgozó tudós, Alexander Kovalenko ment neki annak, ahogy a Csernobil Valery Legasov figuráját ábrázolta.
"Dyatlov esetében nem hibázott a sorozat, valóban egy arrogáns fickó volt, aki mindent megtett a hatalomért. A Csernobil főszereplője, Legasov azonban a valóságban véletlenül került a helyszínre. Egyedül ő volt elérhető Moszkvában a Kurchatov Intézet vezetői közül. Ráadásul nem nukleáris tudós volt, hanem kémikus, így nem tudott sokat hozzátenni a katasztrófa utáni munkálatokhoz. Néhány hasznos tippje volt mindössze arról, hogy a likvidátorokat hogyan óvjuk a sugárzástól" - árulta el Kovalenko. (Fotó: HBO)

hirdetés

További hírek

Megérkezett az első élőszereplős Star Wars sorozat előzetese

Két fontos szereplő is távozik az egyik népszerű amerikai sorozatból

9 közép-európai országban is egy magyar műsort vetítenek vasárnap este

Az HBO elnöke a Csernobil lehetséges folytatásáról nyilatkozott



Hozzászólások