Jason Momoa neve a sorozatnézőknek először a Csillagkapu: Atlantisz kapcsán vált ismertté, aztán a színész az HBO-n futó Trónok harcának köszönhetően lett még elismertebb. 2017-ben az izomokolosszus az Igazság Ligája című szuperhősös filmben játszotta Aquamant, Magyarországra azonban egy másik antihősös film, A holló remake-je kapcsán érkezik a sztár. Februrától érdemes nyitott szemmel járni Budapesten, hiszen akár Jason Momoa is szembejöhet az utcán. Eredetileg 1994-ben került vászonra a mára kultuszfilmnek számító A holló, melynek újragondolása a rendező szerint biztosan R besorolású lesz.

A történet szerint minden évben egyszer, az ördög éjszakáján a holló kiválaszthat egy lelket azok közül, akik értelmetlen halált haltak. Ezáltal az elhunytak visszatérhetnek és bosszút állhatnak tragédiájuk miatt. A holló főszereplője, Jason Momoa egy olyan férfit alakít majd, akit barátnőjével együtt gyilkoltak meg brutálisan, így a bosszú angyalaként söpör végig az utcákon, hogy igazságot szolgáltasson. Jó hír a nyugati produkciók rajongóinak, hogy Budapesten egyre több film forog, nemrég a Szárnyas fejvadász 2049-et, az Atomszőkét és Vörös verebet is itt vették fel.

hirdetés

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre

Jövő héten 2 nagy műsor is véget ér a TV2-n

Golden Globe-díjas színész csatlakozott a Wednesday 2. évadához

hirdetés