A Válaszcsapás 2010 májusában mutatkozott be a képernyőn, egy nagyjából önállónak tekinthető évaddal, mely 6 részes volt és főszereplőkként Richard Armitage (A Hobbit) és Andrew Lincoln (The Walking Dead) tűntek fel. Aztán jött a folytatás, mely éveken keresztül inkább a “haverkatonás” felállást hozta a képernyőre, igen nagy sikerrel, hiszen Philip Winchester és Sullivan Stapleton duója nagyszerűen működött a produkcióban.

Ők ketten 40 részt, vagyis 4 évadot értek meg együtt, a Válaszcsapás című angol-amerikai produkció gárdája többször Budapestre is látogatott, mert itt forgatták a sorozatot, ezeken a sajtólátogatásokon a SorozatWiki stábja is részt vett. Philip Winchesterrel készített interjúnk itt olvasható, a Sullivan Stapletonos itt, emellett pedig beszámolókat is készítettünk, a 2013-as itt található, a 2015-ös pedig itt.

A Cinemax csatorna bejelentette a Válaszcsapás rebootját, mely egész terjengős szereplőgárdával érkezik, a főhősöket Alin Sumarwata, Daniel MacPherson, Roxanne McKee és Warren Brown alakítják. A karakterek között lesz fegyverszakértő, antiszociális alkoholista, bosszúszomjas katona, Roxanne McKeet, a Trónok harca jónőjét (a képen balról a második), aki az HBO sorozatában Daenerys szolgálóját, Doreah-t játszotta, profilozóként láthatjuk viszont. Jordánia után Magyarországon forog ismét a Válaszcsapás új évada, fentebb pedig látható az első csoportkép a főszereplőkről, melyet a csatorna nemrég adott ki.

hirdetés

A történet szerint a Section 20-at újra életre kell kelteni, ugyanis egy brutális szöketés keretében kereket old a hatóságok elől egy hírhedt terrorista. A főgonosz után hajtóvadászat indul, mely a Közel-Keleten és Európában játszódik, a konspirációs dráma mellett pedig érdemes felkészülni arra, hogy kedvenc akciósorozatunk az új szezonban is egy csomó lőszert fog elhasználni. A rosszfiúknak ugyanis bűnhődniük kell.

A későbbiekben egyébként lehet rá számítani, hogy feltűnhet a Válaszcsapás részeiben egy-egy vendégszerep erejéig a két egykori főszereplő, akiket Winchester és Stapleton alakítottak. Fontos tudni, hogy a készítőgárdában az új évadban is benne lesz Michael J. Bassett, akivel korábban mi is interjúztunk, ez itt olvasható. A Válaszcsapást koprodukcióban az HBO és a Sky csatornák készítik.

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban