.

Budapesten fog játszódni az Egynyári kaland harmadik évada

Írta: AJ | 2017. július 06. 20:30
Az Egynyári kaland 2015-ben az egyik legkellemesebb hazai sorozat volt, melyhez nagyban hozzájárul a szerethető karakterek mellett az is, hogy a története a Balatonnál játszódott. Bár a nézők körében sikeres volt a sorozat, a folytatásra mégis két évet, egészen idén május kellett várnunk. Ezért is lehet jó hír a rajongók számára, hogy a következő szezon egy év kihagyással, már jövőre képernyőre kerül.
Az MTVA ugyanis berendelte az Egynyári kaland harmadik évadát, amelyet már június 15-én elkezdtek forgatni. A legnagyobb változás az új etapból, hogy a fő helyszín már nem a Balaton lesz, ugyanis a történet a tó mellett még Hévízen és a fővárosban játszódik majd. Egyelőre nem tudni pontosan, hogy mely szereplők térnek vissza a folytatásra, és kiktől kell elköszönnünk, az azonban már biztos, hogy több új karakterrel bővül a csapat. Az új szereplőket Piti Emőke, Fehér Balázs Benő, Szalay Bence, Járai Máté, Mészáros Máté, Pelsőczy Réka, Bajor Lili, Kiss Diána Magdolna, Gazsó György, Nagypál Gábor és Mihályfi Balázs alakítják majd. A készítő stáb azonban változatlan marad. Az új részeket is Zomborácz Virág írja és rendezi, munkáját Szabó Borbála, Bárány Márton és Akar Péter segíti. A második évad forgatásán kint járt a SorozatWiki, beszámolónkat itt olvashatjátok. (Fotó: Piti Marcell)


További hírek

Furcsa műsorváltozás lesz a TV2-n, kevesebb saját gyártás a SuperTV2-n

Az RTL Klubon lesz látható a TV2 egykori legfontosabb műsorvezetője

A TV2 új hírműsorral, az RTL hosszabb Fókusszal reagál az új médiatörvényre

Kiderült, mikor folytatódik itthon az egyik népszerű amerikai sorozat



Hozzászólások