Az első élőszereplős Star Wars sorozat, a The Mandalorian részben egyedi hangulata és az olyan emlékezetes karakterek miatt tűnt ki a sci-fi szériák kínálatából, mint Baby Yoda. A rajongók egyenesen megőrültek az apró zöld lényért, aki különféle, az Erővel kapcsolatos képességeket mutatott be az első 8 részben. Az évadzáróban két rohamosztagos elrabolta Baby Yodát és az egyikőjük nagyot csapott a zsákra, amelyben tartották.

Ennek kapcsán nyilatkozott nemrég Adam Pally, aki elárulta, Jon Favreau arra figyelmeztette őket, vigyázzanak a bábura, mert brutális összegbe került. “Emlékszem, először vettük fel a jelenetet, amikor nagyot csaptam a zsákra. Rögtön leállították a felvételt, Jon Favreau pedig odajött hozzánk, hogy ránk szóljon. Azt mondta, jobb ha óvatosan csapkodjuk a bábut, mert 5 millió dollárba (másfél milliárd forint) került. Ezután háromszor is elrontottam a snittet, mert olyan ideges lettem, hogy nem mertem odaütni a zsákra” – nyilatkozta a színész.

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban

hirdetés