2017 tavaszán derült ki, hogy A mi kis falunk gyártója, ContentLAB & Factory az IKO Műsorgyártóval közösen saját sorozatot készít a TV2-re. A Korhatáros szerelem premierje december 2-án volt, a főbb szerepekben pedig többek között Kovács Patrícia, Kovács Tamás, Fenyő Iván, Bánsági Ildikó és Kamarás Iván volt látható. A sorozat eleinte közepes nézettséget hozott, majd fokozatosan csökkentek a számai, de idén májusban kiderült, hogy elkészítik a második évadát.

Szeptember közepén a TV2 bejelentette, hogy a Korhatáros szerelem új évada az előző szezonnál hamarabb, december helyett két hónappal korábban, már októberben elindul. A pontos premiert azonban csak a ma megtartott sajtóeseményen leplezték le. A Korhatáros szerelem második évadának első része október 12-én, pénteken 22 órakor lesz látható a TV2-n. A történet alakulása során az első évadban jól megismert szereplők mellett több új karakterrel is találkozhatnak majd a tévénézők. Az újonnan csatlakozó színészek között ott lesz például Kárpáti Rebeka, Józsa Bettina, Szorcsik Viki és Árpa Attila is. A folytatásba a korábbinál több humor és pikáns jelenet került.

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban

hirdetés